Szakíthat-e Magyarország kormányváltás esetén az orosz gázzal?
A gazdasági kérdések egyben politikai kérdések is.
A gazdasági kérdések egyben politikai kérdések is.
Gyurcsány Ferenc megtartotta 18. évértékelő beszédét. Szerinte a pártot kell legyőzni, nem a hazát, de az ellenzék készen áll a győzelemre.
A Momentum elnöke szerint közvetlen államfő-választásra lenne szükség „bejelentések” helyett.
A Hazafias Koalícióval minden bizonnyal megalkotta az ellenzéki összefogás új nevét.
Az ellenzéki összefogás inkább nem hozná ki a belső ügyeket a tárgyalókból.
Ha felismertük, hogy az őszödi logika tévedés, akkor a generációváltás zászlaja alatt néhány jóképű politikus fotója mellett elférne ennek a politikának az értelmezése, kritikája is.
Gulyás Gergely bejelentette, hogy a kormány nyilvánosságra hozza a vakcinaszerződéseit, a kórházi ápoltak száma pedig akár 10 ezer fölé is emelkedhet. Gulyás szerint az egészségügy kellően felkészült.
Évértékelésének egyik fő eleme természetesen az egész tavalyi évet meghatározó koronavírus-járvány volt, de sok szó esett például az egyetemek autonómiájának elvételéről is, a végére pedig azért a jövőbe is tekintett a DK elnöke.
Korábban Karácsony Gergely javasolt gyorsteszteket az iskolákba, a miniszterelnök pedig szinte korlátlan egészségügyi kapacitásokról és „katonás rendről” beszélt az egészségüggyel kapcsolatban. Ellenzéki politikusok mutattak most rá minderre.
Karácsony Gergely szerint „keserű ez az ünnep” ma, az MSZP elnöke szerint viszont remek alkalom arra, hogy egy „új államról” is beszélhessünk.