Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Jakab és Gyurcsány már bele is szállt Márki-Zay Péterbe, Kovács Gergely csalódott a Mi Hazánk bejutása miatt

Ez a cikk több mint 2 éves.

Jakab Péter tegnap este rövid videóban reagált Facebook-oldalán a Fidesz újabb kétharmados győzelmére. Miután köszönetet mondott a választóknak, az aktivitstáknak, a szavazatszámlálóknak és a jobbikosoknak, és elmondta, mennyire büszke arra, hogy az ellenzék betemette azokat az árkokat, amelyek korábban megosztották, elsőként szállt bele Márki-Zay Péterbe. A Jobbik elnöke azt mondta, Márki-Zay tavaly októberben megkapta hat párt hadseregét és „tetemes ellenzéki előnyt”, amiből fél év elteltével mára ellenzéki hátrány, hovatovább, Fidesz-kétharmad lett.

„Talán a kevesebb és megfontoltabb, egyértelműbb beszéd most több szavazatot hozott volna. Márki-Zay Péter októberben azt mondta, hogy ő leváltja az ellenzéket. Valójában nem leváltotta, hanem megbuktatta”

– fogalmazott Jakab.

Szerinte ugyanakkor a hatpárti összefogást meg kell tartani és erősíteni kell, „az összefogásnak nincs alternatívája, ez az önkormányzati választáson bebizonyosodott.” A Jobbik elnöke szerint az ellenzéknek készülnie kell, mert az Orbán-kormány „jó eséllyel” nem húzza ki még négy évig, rá fog omlani az a válság, amit Orbán Viktor maga idézett elő az ország szétlopásával és az oroszokkal való hajbókolással.

Ha ez megtörténik, az ellenzéknek ott kell állnia, és átvenni az ország irányítását, „de már Márki-Zay Péter nélkül”

– mondta.

Gyurcsány Ferenc este sajtótájékoztatót tarott, ahol elmondta: lesz még alkalom beszélni a kudarc okairól bővebben, ezért most csak néhányat említ meg ezek közül. Muszáj megérteni, hogyha valaki csatába megy, nem adhatja fel valamilyen taktikai megfontolásból azt, amit valójában gondol. Nem lehet egy alapvetően baloldali gondolatú programmal sikeres, amely sok tekintetben a jobboldalt tekinti példának és mintának. „A Fidesz alternatívája baloldalon, a szabadelvű világban, a mérsékelt jobbközép világban, a zöld világban van.” Szerinte aki ilyen vezetőt választ, aki nem tud, nem akar ilyen politikát folytatni, az bukni fog.

De az is kétségtelen, hogy az ellenzéki szavazók az előválasztáson döntöttek arról, hogy kivel akarnak küzdelembe menni. „Majd nyilván végiggondoljuk, hogy jól döntöttünk-e.” Ha valaki nem elég bátor ahhoz, hogy nagyot álmodjon, az erőtlennek vagy gyávának fog bizonyulni, ilyen embert pedig nem bíznak meg, hogy vezessen bármit is – mondta.

„Kapitány nem attól lesz valaki, hogy megválasztják. Kapitány attól lesz valaki, hogy biztonsággal, biztonságos úton, biztonságos kikötő felé vezeti a hajót. Aki a hajót viharba vezeti, aki nem éri el a kikötőt, aki nem ér oda a kívánt célhoz, az lehet, hogy ott állt a kormánynál, lehet, hogy döntött, de végül azok, akik rábízták a hajó sorsát, azoka azt gondolják, hogy talán nem ez a legjobb kapitány. És azt hiszem, hogy igazuk van”

– fogalmazott a DK elnöke.

Gyurcsány szerint a közös hajónak tovább kell mennie, a végső úticél nem változott, csak lassabb lesz a megérkezés.

A Momentum elnöke még tegnap este reagált az ellenzék összeomlására, Donáth Anna a színpadon állva arról beszélt:

„Sokkal nagyobb a felelősségünk most, mint akár tegnap, vagy egy hónappal ezelőtt. Most nem szabad feladnotok!”

A politikus elmondta, hogy „holnap hideg fejjel” ő is át fogja gondolni a dolgokat, és újra neki fog indulni, és megkérte a jelenlévőket, hogy jöjjenek vele.

Donáth szerint olyan dolgok jönnek most

„amelyeket senki nem fog tudni se egyedül, se talán közösségileg elviselni.”

Az ellenzéki pártok vezetői közül rajta kívül csak a Párbeszéd társelnöke, Budapest főpolgármestere Karácsony Gergely állt ki a színpadra.

„Nemcsak, hogy itt vagyunk, hanem itt is maradunk, és amit elkezdtünk közösen csinálni, azt végig kell csinálnunk.  Küzdenünk kell, tudva azt, hogy a magyar történelemben mindig voltak zsákutcák, amikor valójában hátrafelé mentünk a történelemben, és úgy tűnik, hogy ma nem tudtuk meggyőzni a honfitársaink többségét arról, hogy nem arra van az előre, ahova mutogat a kormányoldal”

– mondta.

Az LMP és az MSZP egyelőre nem szólalt meg.

„Bocs mindenkinek, aki ránk szavazott, és bocsánat mindenkinek, hogy nem értük el az 5 százalékot, erről biztos mi is tehetünk, és igyekszünk, hogy legközelebb jobban sikerüljön” – mondta a Partizánnak az ellenzéki összefogástól tartózkodó Magyar Kétfarkú Kutya Párt társelnöke, Kovács Gergely tegnap este. A pártelnök köszönetet mondott a szavazóiknak, és azt is hozzátette:” legalább a kampánypénzt sikerült értelmesen elkölteni”, az MKKP ugyanis civil szervezetek közt osztotta szét az állami kampánytámogatását – így lett például a Gólya Presszónak napeleme és így végezhetnek a gödi civilek zaj-, levegő- és vízvizsgálatok a Samsung-gyár körül.

Budapest, 2022. április 4.
Kovács Gergely, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt elnöke nyilatkozik a sajtónak a párt eredményváró rendezvényén, a fõvárosi Metro Clubban az országgyûlési választás és gyermekvédelmi népszavazás napján, 2022. április 3-án.
MTI/Mohai Balázs

Látva az országos eredményeket, nehéz mit mondani, nagyon szomorú a választás végső eredménye. 2018-hoz képest kb. 100 ezerrel több ember szavazott rájuk. Szerették volna, ha ennél többet érnek el, „de a Mi Hazánkra, a Gattyánra, a Fideszre meg az ellenzékre szavaztak azok, akik korábban úgy tűnt, hogy ránk szavaznak” – mondta.

Arra a kérdésre, hogy terveznek-e együttműködni az összefogott ellenzékkel, azt válaszolta: nincs érdemi kapcsolatuk a többi párttal, „ezt már rég elmondtuk, hogy akinek a Jobbik oké, meg az MSZP oké, azzal mi politikailag nem tudunk mit kezdeni, mert ők nekünk nem okék.”

Kovács az MTI-nek azt mondta:

„Szomorú, hogy van egy ilyen oroszbarát kormányunk”, amely az ukrajnai háború okozta helyzetből is „nullára kijött.”

Hozzátette, „a Fidesz ellenzékellenes kampányából egy szó nem volt igaz”, de úgy tűnik, működött.

„Egy ilyen párt, mint a Mi Hazánk, kétszer annyi szavazatot kapott, mint mi, abból az is következik, hogy nekünk is ügyesebbnek kell lennünk”

– közölte. Várakozásai szerint „elfelejthetjük Márki-Zay Pétert mint a magyar politika résztvevőjét, de talán a többiek levonják a tanulságot”. Kovács elmondta, a következő önkormányzati választáson igyekeznek majd sok helyre bejutni, amire szerinte potenciálisan esélyük van számos megyeszékhelyen és fővárosi kerületben.