Márki-Zay Péter a Partizánban beszélt az egyesült ellenzék tegnapi vereségéről. Itt elmondta, hogy büszke arra, hogy a hat párt össze tudott rakni egy jó programot. Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje szerint két oka van az ellenzék vereségének, az egyik Gyurcsány, a másik háború. Ezek mellett a propagandát véli az egyik legnagyobb problémának, mert amíg 2010 előtt az ellenzék is megjelenhetett a köztévében, addig most agymosás ment.
„Orbán arcán is látszott, hogy nem biztos a győzelmében.”
Márki-Zay szerint volt egy halvány remény, hogy ők nyerik meg a választást, de arra senki sem számított, hogy a Fidesznek kétharmada lesz.
A szavazatszámlálók delegálása és a Fidesz hazugságairól szóló hírek szélesebb körbe eljuttatása jól működtek, azt 4 éven keresztül építették fel. De az összefogás modellje volt az, ami nem működött szerinte.
„Ami működött az önkormányzati választásokon, az a modell most nem működött.”
Márki-Zay Péter szerint is az 1 millió eltűnő szavazó a Jobbiktól pártolt el, az ő szavazóiknak kétharmadát nem tudták megszólítani. Szerinte a rengeteg Gyurcsány-üzenet nekik szólt, és úgy tűnik sikeresen. A jobbikos szavazók egyharmada a Mi Hazánkhoz, harmada a Fideszhez pártolt, és csak harmaduk maradt az ellenzéknél.
A baloldali szavazók mindennek ellenére elmentek szavazni, de a Gyurcsány kártya a jobbikos szavazók eltántorítására jól működött. Az elmúlt fél év, a karaktergyilkosságok és a háborús kommunikáció az ellenzéki szavazók elbizonytalanításáról szólt.
A hódmezővásárhelyi polgármester szerint azt már látták az előválasztáson, hogy Jakab Péter rossz szereplése a jobbikos szavazók elvesztését mutatta.