Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

„Tolvaj-e ez a kormány és tolvaj-e ez az állam?” – Gyurcsány Ferenc évértékelője

Ez a cikk több mint 2 éves.

18. évértékelőjét tartotta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke. Beszédében, ahogy a kampányidőszakban erre számtani lehetett, nagyrészt az Orbán-kormány „fáradtságáról” és „feslettségéről” beszélt a politikus.

„Nem lehet megengedni, hogy egy szűk tehetős réteg mellett, egyre többen a hátramaradottak Magyarországát képviseljék, éljék meg és sokszor szenvedjék meg. Mi azt gondoljuk, hogy ez az ország mindannyiunké.”

A DK elnöke felsorolta az általa legnagyobb problémának tartott, az országot szétválasztó dilemmákat:

Hol lehet elhelyezni Magyarországot történelmileg? Milyen viszonyítási pont mentén lehet meghatározni? Moszkva? Ankara? Berlin? Párizs? Hol vannak a barátaink?

A másik dilemma a hatalom kérdése. Kié a hatalom, a népé vagy a kormányé? 

„Tolvaj-e ez az állam és tolvaj-e ez a kormány?”

Gyurcsány szerint felelőtlen az a hatalom, amely nem érti, hogy igazi dolga, hogy a népre vigyázzon. Példának hozta fel a kormány a 178 milliárdos lélegeztetőgép bizniszét, melyről a Mérce is megírta, hogy már a vásárláskor tudni lehetett, a gépek veszélyeztetik a betegeket.

„Azt a hatalmat tekintem feslettnek, amelyik nem képes saját szabályai szerint élni, a közéletben részt venni. Mint amikor elfeslik egy zakónak a varrása. (…) Amikor már nem tartja együtt a korábban megnevezett elvek, álmok, értékek sokasága a kormányzást.”

A DK elnöke a „feslettségre” nem hozott példát, de azt kijelentette, hogy szerinte a kormány „az elmúlt évszázad legkorruptabb” rendszere. 

„Soha ennyi köztörvényes disznóságot egy kormánypárt környékén nem követtek el”.

Fontos problémaként jelölte meg Gyurcsány, hogy a jelenlegi hatalom mondja meg, „milyen kultúrát szeretne látni” Magyarországon, nő és férfi viszonyát, a családok életét. A Mércén kiemelten foglalkoztunk a Orbán-kormány által kezdeményezett homofób népszavazásról, melyről részletesen itt lehet olvasni. Gyurcsány a Meseország mindenkié című könyv esetére is tett utalást.

Bár a hatalom ezt állítja magáról, a Fidesz nem keresztény, állítja Gyurcsány beszédében. Szerinte a kormány kereszténységgel próbálja leplezni azt a „sok disznóságot”, amit az ország lenne elkövetnek. A DK elnöke bibliai példákkal mutatta be, hogyan „gyalázza a hatalom közös keresztény értékeinket”. Ahogy mondta, mikor Isten szétválasztotta a világosságot és a sötétséget, akkor nem Elios Zrt.-t bízta meg ezzel. Vagy a hatodik napon, mikor a Teremtő megteremtette a szárazföldi állatokat, akkor nem Semjén Zsolt hobbijának akart kedvezni ezzel.

Gyurcsány Ferenc az ellenzéki összefogás szándékairól is beszélt, de konkrétumokat nem említett. Egyik alapelvként azt emelte ki, hogy az egyenlőbb lehetőségeket a „szabadság méltányos korlátozásával, szabályozásával” kívánja megteremteni az ellenzék. Másrészt, az anyagi jólétet és biztonságot a környezet kizsákmányolása nélkül szeretnék elérni. Az ellenzék fontos összetartó pontjának az Európa-pártiságot látja Gyurcsány.

Na de mi lesz a választások után a DK elnöke szerint? Gyurcsány szerint muszáj elgondolkodni azon, hogy bár 2,5 millió szavazó van az egyik oldalon, 2,5 millió szavazó a másik oldalon, de a választások után a kormánynak az egész hazát képviselnie kell majd. Gyurcsány szerint a kormány „csak az övéit képviseli”, nem a hazát. Az ellenzék ezzel szemben abban hisz, hogy nincsenek alsóbb- és felsőbbrendű eszmék. Ahogy elmondta, az a feladata az ellenzéknek, hogy a megtanítsa a magyaroknak elfogadni egymást. 

„A pártot kell legyőzni, nem a hazát”. 

Gyurcsány szerint nem rossz, hogy vita van az ellenzéki pártok között, hiszen ez a demokrácia alapja. Abban teljesen egyetértenek, hogy egy európai, demokratikus kormányt szeretnének, küldetésük pedig, hogy Orbán kihívóik legyenek. 

„Az ellenzék kész a kormányzásra, Márki-Zay Péter pedig kész a miniszterelnökségre”.

Ahogy Gyurcsány mondta, a DK-nak van messze a legnagyobb támogatottsága, ez nem felsőbbrendűséget, hanem nagyobb felelősséget jelent. 

Holnap Orbán Viktor is megtartja évértékelő beszédét, melyet a Mércén is követhet majd.