Vajon melyik ujjából szopta az államtitkár, hogy a munkás érdekképviseleteknek tetszik a gazdasági mentőcsomag?
Persze az meglehet, hogy hosszas keresgélés után talált olyat, amelyik elégedett, de ott már talán hitelességi problémák merülnek fel.
Persze az meglehet, hogy hosszas keresgélés után talált olyat, amelyik elégedett, de ott már talán hitelességi problémák merülnek fel.
Varga Mihály szerint ideje az ország versenyképességén javítani, ennek pedig jelenleg adminisztratív akadálya van. Az új szerv feladata lesz ezeket „kiiktatni”.
A válság a legszegényebbeket és a kisvállalkozásokat érinti, akiken az állami és a jegybanki lépések sem segítettek igazán, ezért várhatóan tömegével kell lehúzniuk majd a rolót.
A nemzet gyorsnaszádja megelőzte Lettországot, Romániát és Bulgáriát is.
A DK, az MSZP, a Jobbik, az LMP és a Párbeszéd közös javaslatokat fogalmazott meg az egészségügyi dolgozók megbecsülése, a munkanélküliek és nyugdíjasok megsegítése, illetve az önkormányzatok fenntarthatósága érdekében. Reményeik szerint jövőre már közös költségvetéssel állnak elő.
Bodó államtitkár büszkélkedett az MTI-nek a lehangoló adatokkal. Ráadásul sportra többet költöttek eddig, mint munkahelyvédelemre.
Ugyanakkor kínosan ügyelnek arra, hogy ne a lakossági befizetések tervezett összegét növelje, hogy véletlenül se lehessen rájuk sütni, hogy megszorításokat hajtanak végre a válságkezelés miatt.
A cégeknek is jobb lesz, a munkások viszont megsínylik a gazdaságélénkítést – ahogy ez lenni szokott.
A munkanélküliek átlagos létszáma 187 ezer fő.
Veszélyhelyzeti alapot hoznak létre.