A kormány megint átnyúlt a főváros feje felett, rendeletben írta felül a Városliget védelmét
Tavasszal egyszer már felülbírálta a fővárost a kormány Liget-ügyben, most rendeletbe foglalta, hogy további betonépítmények épülhetnek a közparkban.
Tavasszal egyszer már felülbírálta a fővárost a kormány Liget-ügyben, most rendeletbe foglalta, hogy további betonépítmények épülhetnek a közparkban.
Három pontban vár választ a miniszterelnöktől a Magyar Orvosi Kamarával együttműködő Fővárosi Operatív Törzs.
Három éves szakmai vitával, újszerű metódusokkal próbál a főváros méltó módon emlékezni a háborúkban megerőszakolt nőkre. A célok bár támogatandók, a kivitelezéssel kapcsolatban felmerülnek kételyek.
A jelnlegi terv nem alkalmas arra, hogy valós változásokat érjen el, amire a koronavírus második hulláma miatt is nagy szükség lenne.
Eközben a kerületi polgármesterek úgy érzik, az új törvény nem ad elég eszközt a kezükbe a turisztikai célú lakáskiadás hatékony szabályozására.
Ráadásul jól meg is gazdagodik rajta néhány befektető.
Bár van olyan kerület, amelyik már magától hasonló szabályozást vezetett be, mint amilyet a főváros írt volna elő.
Kovács Péter, a XVI. kerület fideszes polgármestere ugyanakkor úgy tűnik, továbbra is szeretne kilakoltatni embereket.
A bizottságba a Fidesz is delegált két tagot, valamint javasolta, hogy 2010 előtti ügyeket is vizsgáljanak.
Céljük egy élhető, zöld, versenyképes és szolidáris Budapest, a Fővárosi Önkormányzat ennek érdekében weboldalt hozott létre.