A spontánul lázadó népi erőnek ez a spektákuluma olyan felejthetetlenül rémítő a fönnálló polgári társadalom (a tőkés establishment) számára, hogy a romániai forradalmat azóta is rágalmazni kell (vagy a sose létezett romániai „kommunizmus” elleni öntudatos föllépéssé stilizálni).
Az általuk képviselt hagyományt éppen úgy lehet csak tovább vinni, ahogy ők tették: az élet-halál kérdésekkel való szembenézés komolyságával, kompromisszum nélkül és elkötelezetten. Gyakran könnyekkel. Másképpen nem lehet. Minél hamarabb jövünk erre rá, annál hamarabb kezdődik el a változás.
Az ’56-os forradalom és szabadságharc felkelőcsoportjaiban nagy arányban harcoltak nők, vagy vettek részt másképp a küzdelmekben. 3 portré.
Szolgálat, népben és progresszióban való gondolkodás: 220 éve született a „külváros rejtett apostola”.
A diktátor megbukott, de átmentésektől és további erőszaktól tartanak a demonstrálók.
Nem félelmekkel, fegyelmezéssel és privilégiumokkal egybentartott alattvalókból, hanem szabad emberekből álló Magyarországra van szükség.
Száz éve, a forradalmak kavargásában meghalt Ady. Aki nélkül nem lehetett volna forradalom.
Mi, székely és szórvány szituacionisták kettős állampolgári felelősségünkből adódóan aggodalmunkat fejezzük ki a magyarországi lázadások forradalmi céljainak bulvárkapitalista eltérítései miatt.
Mit van mit tennünk?
A hatalom és a nép közti konfliktus végletes kiéleződését nem szabad akarnunk, bár ez – amennyiben a lázadók dühe kitart és szervezettsége, ellenállóképessége fokozódik – most már nem csak a nép, hanem a hatalom belátóképességén is múlik.
