A Momentum szerint tiltott pártfinanszírozásból kampányolhat a Fidesz
A településvezetőknek lehetőségük lesz állami forrásból bemutatni, milyen fejlesztéseket vittek véghez, ez azonban leginkább a Fidesznek segíthet az önkormányzati választásokban.
A településvezetőknek lehetőségük lesz állami forrásból bemutatni, milyen fejlesztéseket vittek véghez, ez azonban leginkább a Fidesznek segíthet az önkormányzati választásokban.
Mádon viszont nem menne át antialkoholista polgármester-jelölt – tette hozzá
Úgy néz ki tehát, hogy a NER félti a magyar kultúrát minden egyéntől és közösségtől és dologtól, ami nem a NER, legyen az ifjúkomcsi blogocska, posztmodern-liberális irodalmi hegemónia, buzilobbi vagy éppen a talpnyalásban nem elég tehetséges konzervatív alkotó.
Az USA szerint kormányzati szereplők lefizetésére is sor került a botrányban, a képviselő most az ORFK-t és a belügy egy cégét is összefüggésbe hozta vele.
H. Bélát délutánra el kellett engednie a rendőröknek, mert egészségi állapota miatt nem tartható elzárásban. Az Utcajogász védi.
Én, bevallom, azok közé tartozom, akik mérhetetlenül unalmasnak és megalázónak tartották a beszédet és azt gondolom, nagyrészt felesleges időpocsékolás foglalkozni vele.
Az idei költségvetést a 2010-es zárszámadással összevetve mutatja be a Népszava, hogyan csökkentek a jóléti kiadások az elmúlt 9 évben.
Mára virradóra olyan gerillaplakátok jelentek meg a józsefvárosi sikerharsonákon, amelyek a kerület problémáit részletezik.
„Sarkítani mindig könnyű: nemzeti oldal vagyunk, és akkor nem érdekel minket, mi történik a világ másik részén. Ez nekem mindig problémát jelentett – ez egy politikai álláspont, de akkor ne mondjuk, hogy ez keresztény álláspont” – mondta el.
A politikai paletta széles spektruma próbálta értelmezni a miniszterelnök beszédét.