Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Független jelöltként indul Botka László ellen egy MSZP-s képviselő

Ez a cikk több mint 4 éves.

A héten jelentette be hivatalosan Botka László: újra indul a polgármesteri címért, emellett az Összefogás Szegedért képviselőjelöltjeit is bemutatta.

„Ilyen széles és teljes körű összefogás soha nem volt még: a tagok között vannak baloldaliak, liberálisok, civilek, zöldek és jobboldaliak is”

– mondta a polgármester.

Emellett arra kérte a szegedieket: emlékezzenek arra, hogy az ellenzéki összefogás nem egy pártpolitikai, főleg nem egy ideológiai szövetség – hanem egy lokálpatrióta szövetség. Ezért is kérte, hogy képviselőnek ne pártpolitikusokat javasoljanak, hanem olyan szegedieket, akik a várost akarják szolgálni, otthonosan mozognak a különböző városrészekben, és az ott lakók problémáit is ismerik.

Bár Botka indulását a teljes ellenzék – vagyis az MSZP is – támogatja, a szocialista Lauer László ma mégis bejelentette, hogy választókörzetében független jelöltként, illetve polgármesterjelöltként is elindul.

„Tudom, hogy már nem vagyok Botka László csapatában, de szeretném bejelenteni, hogy független jelöltként indulok választókörzetemben és független polgármesterjelöltként is”

– jelentette be Lauer a mai rendkívüli közgyűlésen a HVG cikke szerint.

A képviselő döntését azzal indokolta, hogy került be a „nehezen összeverbuvált” Botka-csapatba, viszont nem akarja a dicsőséget másnak átengedni (ugyanis az ő körzetében épül majd az új Pick-gyár). A helyzetet tovább bonyolítja azonban, hogy ebben a körzetben az ellenzéki megállapodás értelmében van már egy DK-s képvsielőjelölt is.

A helyi ellenzéki együttműködést lebonyolító Összefogás Szegedért Egyesület Lauer bejelentésére sajtóközleményben reagált, miszerint

„Lauer István áruló, akit megvett a Fidesz, hogy romboljon Szegeden. Közösségünk súlyosan elítéli azt, aki ráront sajátjaira. Lauer ahelyett, hogy a szegedieket szolgálná, kizárólag a Fidesz hatalmi érdekeit képviseli.”

írja a 444.

A szeged.hu szerint egyébként nem csak a függetlenként induló Lauer gyengítheti az ellenzéket Szegeden, ugyanis másik négy fideszes, vagy függetlennek mondott fideszes jelölt is indulhat a polgármesteri székért ősszel.