Kubatov Gábor és Lázár János összeveszett Botka László dicséretén
Lázár János egy rádióadásban szólt megengedően Botka Lászlóról, a Fidesz alelnöke pedig jól megmagyarázza, miért!
Lázár János egy rádióadásban szólt megengedően Botka Lászlóról, a Fidesz alelnöke pedig jól megmagyarázza, miért!
Az Alkaloida gyár privatizációja és a roma lakosság sorsa: a hatalom mindkét ügyben nemcsak magára hagyta a települést, de el is bánt vele.
Csakhogy új munkahelyek nem lesznek ebből, hiszen mindent robotok végeznek.
„Ezt nem hobbiból, nem társadalmi munkában, hanem alkalmazottként dolgozunk. És a munkavezetőnek az igazgató adja az utasítást. Ezt követjük” – mondja az egyik dolgozó.
Németh Angéla ellenzéki polgármester nyilvános egyeztetésre hívta a frakcióvezetőket.
A kormány nem mond semmi érdemit február óta arról, hogy miért akarja elvenni a fóti gyermekotthont, most viszont úgy tűnik, nincs is rá igazán oka.
A magyar diplomácia és egész Magyarország sikere?
500 millió forintot osztottak volna szét maguk között.