Titkos hangfelvétel került elő arról, ahogyan állítólag Póczik József pénzt kér a Borkairól készült fotókért
A volt válogatott futballista 10 millió forintot kérhetett Rákosfalvy Zoltántól, Borkai ügyvédjétől.
A volt válogatott futballista 10 millió forintot kérhetett Rákosfalvy Zoltántól, Borkai ügyvédjétől.
A vitát sikerült annyira elhúzni, hogy a csütörtök reggel 9-re időzített ülésnap sem tudott a tervezett napirend szerint elkezdődni.
Pikó András szerint politikai marketing céljából szépítettek meg házakat kívülről, miközben belülről romosak és elhanyagoltak maradtak – különösen az önkormányzat saját tulajdonú ingatlanjai.
A szocialisták szerintük csak ” összevetették a pártpolitikai utasításokat és a pártérdekeket a speciális helyi viszonyokkal”.
Elcsúsztak egy banánhéjon?
A választási vereség után csak a kormánypárt hangneme békülékenyebb. Az ország robog az állampárti státusz erősödése felé, sőt azon túlra.
Ezen még egy kicsit dolgozni kéne.
Egy hónappal a választás után már nem működik olyan olajozottan a budafoki összefogás.
A korábbi fideszes városvezetés által indított civilek elleni hadjáratnak vége.