Ma a népakaratnak csak az a része nem sérti az Alaptörvényt, amit a Fidesz a saját kérdőíveiből hámozott ki
Kétszer kétszázezer aláírást vett semmibe a rendszer, aminél kevés egyértelműbb jele van a népakarat lábbal tiprásának.
Kétszer kétszázezer aláírást vett semmibe a rendszer, aminél kevés egyértelműbb jele van a népakarat lábbal tiprásának.
Áder János tíz évig volt Magyarország köztársasági elnöke. De ne engedjük, hogy a megnevezés félrevezessen bennünket.
Eddig is lehetett sejteni, hogy nagy a baj, de azt nem, hogy ennyire.
A Fidesz kampánya jóval a választások előtt kezdődött – és mélyebb nyomot is hagyott a szavazókon.
A szavazatok számlálása befejeződött.
Orbán kampányzáró beszéde leginkább a korábbi kampányszlogenek elismétlésével, a háborúval és hangsúlyozott választási mozgósítással telt.
Bereznai Csaba inkább elfutott. A képviselő, a polgármester és a vízügyi igazgató is megkapja még a választások előtt a petíciót.
Szépen csengő dolgokat ajánl a határon túli kisebbségeknek is az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, de a többi kisebbséghez hasonlóan, mintha a határon túli magyarok helyzetét sem értené alaposan. Márki-Zay Péter kolozsvári fórumán jártunk.
Hiába kiabálta túl Deutsch Tamás a kisteleki fórumon az 1 Magyaroszág Kezdeményezés roma civiljeit, a polgármestertől egyéni képviselőn át EP-képviselőig felvonuló fideszes politikusok tanulságos keresztmetszetét adták az elmúlt 12 év állami romapolitikájának.
Szabó Rebeka szerint ez szabálytalan kampányfinanszírozásnak minősül, arról nem is beszélve, mennyire aggályos az önkormányzatnak kiszolgáltatott embereket kihasználni.