Eldördült a startpisztoly: így reagáltak a pártok a választás időpontjának bejelentésére
Mindenki nagyon örült az április 8-ra kiírt országgyűlési választásnak.
Mindenki nagyon örült az április 8-ra kiírt országgyűlési választásnak.
A tervezett kelebiai vasútvonal kilométerenként 4,5 milliárd forintba fog kerülni, a szomszédaink ennek törtrészéből építenek hasonló vonalakat.
A rendszerváltás utáni „szabad sajtó” politikai kiszolgáltatottságban született, és ez a kiszolgáltatottság azóta csak erősödött. Mára, tulajdonképpen megszűnt az erdélyi magyar sajtó. És most megszűnőben az erdélyi magyar közélet.
Egy állam dönthet úgy, nem hagy senkit az út szélén. Vagy dönthet úgy is, hogy a törvények eszközével bünteti, fegyelmezi, kordában tartja ezeket a szegényeket hogy ne okozzanak gondot a tisztes polgároknak, még a szemük elé se kerüljenek.
Úgy tűnik, hiba csúszhatott a Kubatov-lista frissítésébe, ugyanis Simicska Lajos is adománygyűjtő levelet kapott Orbán Viktortól.
Simicska a magyar politika egyik legmeghatározóbb alakja, lassan 30 éve. Honnan jött és hova tart a Fidesz korábbi szürke-eminenciása, aki ma már a Jobbikra tesz?
Orbán Viktor levélben, mellékelt csekkel kér támogatást a polgároktól, hogy a Fidesz „sikeresen tudja megvívni az előttünk álló időszak politikai küzdelmeit”.
A kormányzat sikerpropagandájához képest a szociális dolgozók még mindig botrányosan keveset keresnek.
A menekültellenes kampány, a rezsicsökkentés és még számtalan korszakos kommunikációs vívmány hirdeti nevét. Személye, megjelenése maga az Orbán-rendszer allegóriája, mostanában azonban méltatlanul keveset láthatjuk-hallhatjuk.
Most áprilisban például arról dönthetünk, hogy ne legyen még rosszabb. És így előretekintve, a 98 nap múlva esedékes választásokra, esetleg tovább nézve az azután következő jövőbe, ez a „nem lesz még rosszabb” elég jó perspektívának tűnik.