Hammer Ferenc az ELTE tanára, médiakutató és a Lopunk nevű punkegyüttes énekese ezeket a sorosokat 2013-ban mondta el a Fidesz-székház előtt tartott tüntetésen. És mit sem vesztettek aktualitásukból. Sőt, azóta a helyzet még rendkívülibb lett, meg sokszor volt nagyon rendkívüli, és egyszer még biztosan az lesz (nagyon sokszor az lesz még).

Ha minden igaz, 98 nap múlva választásokat tartanak Magyarországon. Ha most ránézünk a  közvélemény-kutatási adatokra, olybá tűnik, ez lefutott meccs. De amennyire kevés 98 nap, olyan sok is. Ennyi idő alatt birodalmak dőltek meg, ha fel nem is épültek.

Tehát ha ránézünk a közvélemény-kutatási adatokra, azt látjuk, kisebb csoda kell ahhoz, hogy kormányt váltsunk, amikor lejár a hátralévő napok száma. De ahhoz már nem kell csoda, csupán hit, hogy ne legyen kétharmada a Fidesznek, hogy elveszítse 50%-os többségét. Ez reális lehetőség még most is.

Persze tudjuk, hogy mire fel, ezek idióták, nem csinálnak ezek semmit, mindenki csak veszekszik, túl libsik, túl balosak, túl konzik, nem azt mondják, amit hallani akarok, azt mondják, amit a nép hallani akar, nem akarnak összefogni, túlságosan össze akarnak fogni. De a helyzet az, hogy pont az előző bekezdésből kiindulva ez most nem annyira lényeges. (Egyébként persze lényeges, hiszen ezeknek a pártoknak a legitimálásával újra őket indítjuk a következő versenyen is. Csak hát a pártokat maga a rendszer termeli ki, így kérdés, lesz-e jobb párt náluk, illetve az is, ebben a rendszerben van-e értelme pártot alapítani, vagy előbb a rendszert kell megváltoztatni.)

Ugyanis abban a szerencsés (eh) helyzetben vagyunk, hogy nem azért kell küzdeni, hogy kit nevezünk ki miniszterelnöknek április után. (Bár nem az tűnik a legszörnyűbb dolognak az ország szempontjából, hogy mondjuk Szél Bernadett vagy Karácsony Gergely legyen a miniszterelnök, sőt… – Vonát most hagyjuk.) Persze a pártok ezt fogják mondani, mert ezzel lehet a szavazókat becserkészni, de a helyzet az, hogy két dologról fog szólni a 2018-as választás: ki a legerősebb ellenzéki erő, és hogy mekkora felhatalmazást kap a Fidesz.

És még szerencsésebb helyzet, hogy ha el akarunk menni szavazni, és az elmúlt 8 év ellen akarunk szavazni, egy csomó pártból választhatunk. Jobbik, MSZP, DK, LMP, Párbeszéd, Együtt, Momentum, Kétfarkú. Persze még így is hiányzik pár ideológiai színfolt, de talán ezek közül ki lehet választani egy valamennyire szimpatikust.

Tehát a helyzet rendkívüli, hiszen áprilisban egy pártállam kaphat megerősítést a választásokon, és ez ellen csak és kizárólag mi magyar emberek tudunk tenni. Méghozzá úgy, hogy elmegyünk szavazni, sőt, úgy, hogy másokat is ráveszünk a szavazásra.

Ezzel szemben a nem-cselekvés mellett viszont nem nagyon szól érv. Maximum a lustaság. De mégiscsak kellemesebb egy szavazófülke magányában beírni az ikszet, meg a barátainkat rábeszélni arra, hogy menjenek el szavazni, mint rendőrsorfallal szemben állni, télen a mínuszban tüntetni, vagy éppen hagyni, hogy a Fidesz mindent bedaráljon. Vagy a jelenlegi magyar egészségügyben kórházba feküdni, az utcára kerülni, elveszteni a munkánkat, vagy hó végén nem kijönni a fizetésből.

Ezeknél mind kellemesebb a szavazás. Persze nem szabad abba a csapdába beleesni, hogy ez bármit is meg fog oldani. Ahhoz ennél sokkal többet kell dolgozni a magyar politikáért, hogy újra a népé, és nem zárt szobákban matekozó politikai háttérembereké és oligarcháké legyen. Az se biztos, hogy ha ezt most megcselekedjük, az elég lesz, és biztosan nem lesz hirtelen demokrácia Magyarországból, akkor sem, ha a Fidesz veszít a választásokon.

Ahhoz nem csak a Fideszt kell legyőzni, hanem az oligarchákat, a médiatulajdonosok, a gazdasági elit, és a politika összefonódását. Ahhoz egy olyan rendszert kell teremteni, ahol valóban a nép szava dönt. Ezt a munkát is el kell kezdeni.

Most áprilisban például arról dönthetünk, hogy ne legyen még rosszabb, és így előre tekintve a 98 nap múlva esedékes választásokra, esetleg tovább nézve az azután következő jövőbe, ez a „nem lesz még rosszabb” elég jó perspektívának tűnik.