A Fidesz megint kibújt a menekültekre vonatkozó kérdések alól
Vitanap a Parlamentben? Inkább el se mennek…
Vitanap a Parlamentben? Inkább el se mennek…
A 444 forrása a közösségi oldalon folyó kampány eszközeiről, szervezetéről és nehézségeiről is mesélt, akadoznak a fogaskerekek.
Szintet lép a Fidesz, és a Nemzetbiztonsági Bizottság ülése után a parlamenti vitanapot is bojkottálja.
A helyi Fidesz képviselői is alakítottak, de az igazi sztár a Jobbik képviselője lett.
Itt az ideje hinni a kis esélyben is, abból az egyszerű helyzetből kiindulva, hogy senkinek nincs jobb terve arra, hogyan lehetne jobb hely ez az ország, mint megpróbálni megverni a Fideszt a választásokon.
Eljött a nap, amikor a Fideszben tapsolnak Soros György mondatainak. Én sose rajongtam Soros Györgyért, de most sikerült átélnem pár percre azt az érzést, amit a Fidesz szavazói éreznek vele kapcsolatban, és itt vége is mindennek, ami pozitív eszembe jut Soros György tegnapi nyilatkozata kapcsán.
Katonás sorláncba állva repítette keresztül az éteren a kormánypárti média Vona Gábor allahozását.
Hiba csúszott ugyan a kormány számításaiba, de hogy ebből képes-e bárki más politikai tőkét kovácsolni, az erősen kétséges.
Két évnyi munkával és tapasztalattal a háta mögött vonul újra a Kossuth térre a Tanítanék Mozgalom. Szerda délutáni sajtótájékoztatójukon elmondták: akkor is tiltakoznak az oktatáspolitika és a kormánypropaganda összemosása ellen, ha kormány a füle botját sem mozdítja.
Míg az egyik oldalon adóforint-milliárdokból robogott a migráns- és civilellenes propaganda, addig a másik oldalon, úgy tűnik, voltak olyan, a menekültek befogadását és integrációját segítő programok, melyek teljes normalitásban zajlottak tovább.