Ilyen, amikor egy teljes járás fordul szembe a kormány akkupolitikájával
Úgy kapott engedélyt az akkufeldolgozó cég, hogy Sóskút helyi építési szabályzata nem tette volna lehetővé.
Úgy kapott engedélyt az akkufeldolgozó cég, hogy Sóskút helyi építési szabályzata nem tette volna lehetővé.
Sóskút önkormányzati képviselő-testülete alkotmányjogi panaszt nyújt be.
Érden már egy éve határozott az akkuberuházások kizárásáról az önkormányzat, mégis inkább itt kezdeményeznek a kormánypárti képviselők népszavazást a sóskúti helyzet tisztázása helyett.
A miniszterelnököt még csak szóban, de az önkormányzatot már írásban is maga mögé tudta állítani a sóskúti tömeg.
„Kiemelt beruházás nincs egyelőre, és nem is tudom, hogy van ilyen szándék” – hangzott el Aradszki Andrástól.
Az a káosz, ami kedden este kialakult, bár üzenetértékű a faluba települni kívánó cég számára, leginkább senkinek az érdekét sem szolgálta.
Az érintett csoportok nemcsak szimbolikus, elvi támogatásban részesítik egymást, hanem konkrét segítséget is tudnak egymásnak nyújtani.
Hiába működik az intézményben képviseletük, az igazgató nem engedte, hogy fórumot tartsanak, a tankerület pedig bérleti díjat kért.
A minden negyedik magyart képviselő önkormányzatok vezetői szerint, többek közt a gödi modell is káros és elfogadhatatlan.
Az elkövetőket már mindkét esetben elfogták.