Nyilvános az ellenzéki előválasztás pontos menetrendje, júliusban startol
A hatpárti összefogás így készül a tavaszi országgyűlési választásokra.
A hatpárti összefogás így készül a tavaszi országgyűlési választásokra.
„Új Magyarország Terv” névre hallgat és fő pontjai az oktatás és az egészségügy megreformálása, illetve Magyarország zöldítése.
A párt szeretné kivezetni az országot „az egyszázalékos fideszes uralkodó elit uralma alól”.
Emellett persze az egészségügyben dolgozókat sem ártana jobban megfizetni. A Covid 2021 Vizsgálóbizottság sajtótájékoztatót tartott az ápolók napján.
A migráció kérdésében a demokrata ellenzéki szövetség a Fidesz kottájából játszik. Hogy gyávaságból vagy meggyőződésből – talán nem is számít.
Emellett elfogadták a Korszakváltás Garanciái nevű dokumentumot is, amely a listaállítás feltételeit tartalmazza
Semjén Zsolt kedden 23:59-kor nyújtotta be a törvénymódosítást.
Ma nem szűnt meg a fideszes kétharmad.
Vasárnap a Fidesz visszahódította a várost, de az ellenzék jelöltjére jelentősen többen szavaztak, mint korábban.
Hogy pontosan kinek milyen érdeke fűződik a gödi összefogás szétrobbantásához, még mindig nem könnyű átlátni. Egy viszont biztos: a történet legnagyobb győztese mindenképpen a NER és a Samsung, a legnagyobb vesztesei pedig a gödiek.