Miért nem változnak az MTA melletti tiltakozási stratégiák, valamint az azokat alátámasztó érvrendszerek annak ellenére sem, hogy az ellenállási formák haszontalansága egyértelműen látszik.
A közösségi média és az általa rossz irányba tolt sajtó is a kiemelkedő pontokat veszi észre, és nem folyamatokat, megnehezítve ezzel, hogy politikai diskurzusok és küzdelmek jöjjenek létre.
Az élő közvetítések csak még inkább az online térbe terelik az ellenállást.
Az a rendszer, amely „nyomokban jogállamiságot” is tartalmaz, az nem jogállam, és mint rendszer ellen kell ellene fellépni.
Még a polgári körök idejében az se lett volna meglepő, ha épp Alinsky tanácsait megfogadva kívánta volna felépíteni az akkori Fidesz, saját, „lázadó” tömegbázisát. Ilyen szempontból pozíciója Gramscihoz hasonló, aki már régóta fontos referencia például az amerikai republikánus párt körében, mint követendő példa.
A hetvenes évek Olaszországában a különböző csoportokat nem az erőszak felvállalása vagy „elítélése” különböztette meg egymástól, ez még igen távol van mai korunktól, ahol a társadalom féken tartásának egyik legfontosabb elemévé vált a moralizáló, absztrakt erőszakellenesség.
„A kormány magunkra hagyott minket, saját népe helyett az ordas lelkű profitvadászokat választotta” – mondta a szakszervezeti vezető, majd január 19-re országos tüntetést jelentett be.
Ami az új, online szerveződő társadalmi mozgalmak fő előnye, éppen abban rejlik a fő gyengeségük is – vallja Zeynep Tufekci a Twitter és könnygáz című könyvében.
A rendszerrel szembeni ellenállásnak a gazdasági berendezkedéssel, a gazdasági elnyomással szembeni ellenálláson kell nyugodnia.
Valahol az első múlt szerdai tüntetésen lehetett érezni, hogy ez nem játék. Hogy végre nem játék a politika, hanem hús és vér. Aztán jött a játék, a kergetőzés, a lófaszozás, a megjátszott dolgok.