Nyolcszáz amerikai és európai kormánytisztviselő nyílt levélben ítélte el Izrael háborúját
Nem értenek egyet kormányaik tehetetlenségével a gázai mészárlással kapcsolatban, ezért saját akcióra szánták el magukat.
Nem értenek egyet kormányaik tehetetlenségével a gázai mészárlással kapcsolatban, ezért saját akcióra szánták el magukat.
Az előválasztás első versenyén Donald Trump menetelése a Republikánus Párton belül megállíthatatlannak tűnt, és még Bidennel szemben is nyerésre áll. Máris kijelentette, nem érdekli a NATO és Európát sem akarja megvédeni.
Íme az amerikai képviselők, akik közvetlenül, a tőzsdén keresztül is megpróbáltak profitálni Izrael pusztító háborújából Gáza ellen. Volt, akinek sikerült is, csakhogy ez felveti a korrupció gyanúját.
A koalíció annyira megijesztette a kormányt, hogy még az FBI is üldözte.
Győztek a dolgozók a Forddal szemben, de az akkumulátorgyárak keresztbe tehetnek az eredményeiknek.
Az USA történelmének egyik legsúlyosabb rasszista incidensében a fegyveres fehér rasszisták több mint száz afrikai amerikait öltek meg.
A szocialista politikus a Guardianben osztotta meg véleményét az egyre súlyosbodó katonai feszültségről.
Warren Buffett amerikai milliárdos már idén májusban megszabadult a TSMC tajvani chipgyártó részvényeitől.
Az uralkodó elitek a válságokra újabb válságokkal válaszolnak, a gazdasági válság elől háborúba menekülnek.
Egyre többen mondják, hogy az ukrajnai háborút 2023 végéig le kell zárni.