Már január 3-án indulhat az aláírásgyűjtés a 3-as metró akadálymentesítéséről
A baloldal összes pártja részt vesz a népszavazási kampányban. A kezdeményező szerint a budapestiek egy napi adójából biztosítani lehetne a teljes akadálymentesítést.
A baloldal összes pártja részt vesz a népszavazási kampányban. A kezdeményező szerint a budapestiek egy napi adójából biztosítani lehetne a teljes akadálymentesítést.
Az ország legbefolyásosabb macskája a zuglói polgármester akarja miniszterelnöknek.
Lehet azt mondani, hogy aki nem Magyarországon lakik, annak életét nem befolyásolják a kormány lépései, csak nem lenne igaz. Nyolc éve még többnyire így lett volna, ma sajnos nem az. Ezért fogok én szavazni a 2018-as országgyűlési választásokon.
Horváth Imre az MSZP-DK deal első áldozata lehet
A salgótarjáni programbemutatón elszámoltatást, szabad közoktatást, a társadalombiztosítás helyreállítását, nyugdíjkorrekciót ígért Gyurcsány Ferenc a zsúfolásig megtelt József Attila Művelődési- és Konferenciaközpont színháztermében.
A pártelnökök beszéde után Gulyás Márton bejelentette, hogy közvélemény-kutatásokat rendelnek, amikkel megmérik, hogy melyik körzetben ki lenne a legesélyesebb jelölt.
A Jobbik, az MSZP, az Együtt és a Párbeszéd támogatná, az LMP szerint nem rossz ötlet, a Momentum és a DK tudna jobbat is.
Kovács reggel állított, a DK délben cáfolt.
A szocialisták szerint a magyaroknak ma nem jogfosztásra van szükségük. A kivándorlók magyaroknak is lehetővé tennék a levélszavazást.
A DK elvenné a válsztójogot, a Momentum még többet adna.