Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Már január 3-án indulhat az aláírásgyűjtés a 3-as metró akadálymentesítéséről

Ez a cikk több mint 6 éves.

Közös sajtótájékoztatót tartottak az ellenzéki pártok a hármas metró akadálymentesítésére vonatkozó népszavazásról. A kezdeményező szocialisták mellett az aláírásgyűjtési kampányban részt vesz a DK, az Együtt, az LMP, a Párbeszéd, a Momentum, a Liberálisok, a MoMa és a Magyar Szolidaritás Mozgalom is.

A szerdai sajtótájékoztatón a népszavazás kezdeményezője, Horváth Csaba elmondta, a budapestiek ki fogják kényszeríteni, hogy a felújítás alatt álló metróvonal mindegyik állomása akadálymentesen hozzáférhető legyen.

„Nem fogadhatjuk el, hogy presztízsberuházásokra van pénz, akadálymentesítésre meg nincs” – tette hozzá az MSZP fővárosi képviselője.

Szabadai Viktor, a Liberálisok budapesti választmányának elnöke megosztotta a Závecz Research-csel készíttetett felmérésüket, amelyből kiderül, hogy a budapestiek 92 százaléka szeretne teljes akadálymentesítést a metróvonalon.

Csárdi Antal, az LMP fővárosi képviselője az összegyűlt szervezetek között a Fideszt hiányolta a legjobban: szerinte a kormánypártnak nem aláírást kellene gyűjtenie, hanem biztosítania a forrásokat az akadálymentesítéshez. Ha volt pénz az olimpiára és a vízes vébére, akkor lenne pénz akadálymentesítésre is – mondta el Csárdi.

A pénzügyi vonzatokhoz Horváth Csaba még hozzátette, a budapestiek naponta több mint 20 milliárdnyi adót fizetnek be az államkasszába – hozzávetőleg ennyibe kerülne a teljes akadálymentesítés.

V. Naszály Márta a Párbeszéd nevében arra mutatott rá, hogy az utazók 10-15 százalékát érinti hátrányosan a teljes akadálymentesítés elmaradása, ezeket az embereket pedig nem lehet előre megfontolt döntés által kizárni. Arra hívta fel Tarlós István főpolgármester figyelmét, hogy az akadálymentesítés nem egy kegy, hanem a szolgáltatás része.

Momentum: nem dönthetünk el minden népszavazás útján

Nem is lett volna közös ellenzéki fellépés, ha pár beszólás ne röpült volna. Ezúttal a Momentumnak jutott ez a szerep.

Cseh Katalin, a párt elnökségi tagja a sajtótájékoztatón azt mondta, az akadálymentesítés elmaradása nemcsak a Fidesz felelőssége, hanem az elmúlt 27 közös felelőssége.

„Ne gondoljuk az, hogy azok a politikusok, akik az elmúlt 27 év során a hatalom közelébe kerültek, valamilyen okból elkezdenek foglalkozni azokkal a problémákkal, amiket az elmúlt évtizedben a szőnyeg alá söpörtek” – mondta.

Cseh szerint nem megoldás, hogy minden fontos ügyben népszavazást kelljen tartani, éppen ezért politikai generációváltásra van szükség.

A Fővárosi Választási Bizottság múlt héten egyhangú döntéssel engedte át Horváth Csaba népszavazási kezdeményezését. December 29-én jár le a jogorvoslati lehetőség határideje, ha addig nem érkezik fellebbezés a népszavazás ellen, akkor már január 3-án megindulhat az aláírásgyűjtés. A 138 ezer aláírást egy hónap alatt kell összegyűjteni.

A teljes sajtótájékoztatót itt nézhetitek meg:

A Jobbik nem vett részt a sajtótájékoztatón, ők múlt héten a Mérce kérdésére azt válaszolták, hogy már régóta képviselik az akadálymentesítés ügyet, de képmutatónak tartják, hogy a korábban főpolgármester-helyettesként is tevékenykedő Horváth Csaba csak most ébredt rá az ügy fontosságára.

„A fentiekkel együtt az akadálymentesítést célzó népszavazás aláírására biztatunk mindenkit, ugyanakkor nem kívánunk egy törpe méretűre zsugorodott, hiteltelen párt ingyen BKV-t ígérő, komolytalan képviselőjének kampányfogásához asszisztálni” – nyilatkozták.