Egy második akkumulátorgyárat is kap a nyakába Debrecen
A kínai Eve Power beruházása 14 milliárd forint támogatást is kap tőlünk.
A kínai Eve Power beruházása 14 milliárd forint támogatást is kap tőlünk.
40 nap után válaszolt a petíciójukra Papp László, ám nem lettek sokkal okosabbak.
Bár az álláspontok nemigen közeledtek, mindenképp kuriózumnak számít Magyarországon, hogy egy kínai akkumulátorgyár képviselője ellátogatott az ellene tiltakozó civilekhez.
A TIVIZIG vezetőjét azután menesztették, hogy kritizálta a városba tervezett CATL akkumulátorgyárat.
De vajon hogyan érinti ez a debreceni gigaberuházást?
A Védegylet, az Extinction Rebellion és az LMP szerveztek tiltakozást.
Mivel a helyi választási bizottság az elmúlt hónapokban elutasította az akkumulátorgyár felépítésére vonatkozó népszavazási kezdeményezéseket.
Szerintük a jelenlegi rendszer „aláássa a hatóságokba vetett bizalmat”.
A szakértő szerint még nem lehet megjósolni a CSOK-bajnok település ingatlanpiacának alakulását.
Kincses Dániel február elején arról írt, hogy Debrecen felpörgetett iparosítása 1-2 éven belül túlterhelheti a város ivóvízbázisát.