Noah bárkája – az ötödik orosz emigrációs hullámról
Nem mehet minden úgy, mint a háború előtt.
Nem mehet minden úgy, mint a háború előtt.
A Jobbik „következetessége” annak fényében már kevésbé tűnik erősnek, hogy az ellenzéki összefogás tagjaként nemrég a nevét adta a Közös Alap című programkezdeményhez, amely határozottan kiáll többek közt az esélyegyenlőség mellett is.
A kormánypárti bizottsági tagok „hivatali elfoglaltságra” hivatkozva egyszerűen nem jelentek meg az ülésen.
„Az ott dolgozó újságírók és más munkatársak lehetőleg mondjanak föl.”
A szerb ellenzék nagy része úgy döntött, bojkottálja a választásokat, az eredmény azonban Vučić totális győzelme lett.
A szervezet szerint a városvezetőknek kötelezettségük nem a Hír TV-vel, hanem a Hír TV nézőivel szemben van: azoknak is polgármesterei, akik erről a csatornáról tájékozódnak.
Még mindig a becsület napi tudósítás miatt.
Boldog István bizonyára boldog.
Nem tudnak elfogadni semmilyen asszisztálást a térségben elkövetett háborús és emberi jogi bűnökhöz.
Egyetlen „módosító javaslattal” belezte ki, és így a gyakorlatban elutasította Újpest fideszes többségű közgyűlése a rabszolgatörvény bojkottját.