Megszüntetné a CEU a népszerű menekültoktatási programját, tiltakoznak a diákok
A menekült diákoknak szánt program népszerű és eredményes volt, a diákok értetlenül állnak az egyetem döntése előtt.
A menekült diákoknak szánt program népszerű és eredményes volt, a diákok értetlenül állnak az egyetem döntése előtt.
Az osztrák fővárost ugyan száz év után is meg tudták tartani a szociáldemokraták, meglepően jó eredményt ért el a tőlük is balra álló LINKS.
A Strache-botrány eloszlatta a Vörös Bécs megszerzéséről szőtt álmokat.
Van-e esélye a jobboldalnak átvenni a vezetést a világ legélhetőbb városát száz éve vezető szociáldemokratáktól?
Szerdától hétvégéig több demonstrációt is megzavartak török szélsőségesek, az osztrák kancellár besokallt.
Egy korszak ért véget, a CEU diákjai mostantól az osztrák fővárosba járnak át órákra.
A magyar „Soros katonák” történetei című videóban számolnak be az egyetem hallgatói a mindennapjaikról és a CEU-hoz való viszonyukról.
Az intézmény sajtóközleményben jelentette be a döntését.
1918 forradalmi ősze Közép-Európában holmi vitaféleség középpontjába került a mai Magyarországon. Megszólalt Orbán miniszterelnök is, aki gróf Tisza István életművét méltatta.