Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Bécsben 40 ezren, Franciaországban 100 ezren tiltakoztak a kötelező oltás és a korlátozások ellen

Ez a cikk több mint 2 éves.

Több mint százezren tüntettek szombaton Franciaországban a kormány járványpolitikája ellen. A megmozdulásokra azután került sor, hogy Franciaország kormánya az eddiginél jobban megnehezítené az oltatlanok életét.

A tüntetéseken országszerte több mint 100 ezren vettek részt, csak Párizsban 18 ezren vonultak utcára – írja a belügyminisztérium közleményére hivatkozva a Liberation.

Emmanuel Macron francia elnök a héten azt mondta: kifejezetten bosszantani szeretné az oltatlanokat. Szavai országszerte nagy felzúdulást keltettek. A francia nemzetgyűlésben is heves vita kerekedett csütörtökön, amikor első olvasatban elfogadták a kormány törvénytervezetét, amelynek értelmében a koronavírus elleni védettségi igazolás január 15-én oltási igazolássá alakul át. A törvénytervezetet a jövő héten fogadhatják el véglegesen.

Szombaton azonban nemcsak Franciaországban tüntettek a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozások ellen. Bécsben 40 ezren vonultak utcára, Németország több városában pedig ezrek tiltakoztak.

Ausztriában amiatt tüntettek, hogy a koronavírus-járvány megfékezése érdekében hozott kormányzati intézkedések, köztük a védőoltás kötelezővé tétele kerüljön le a napirendről. A rendőrség közlése alapján a tiltakozás szinte végig békés volt, egyszer viszont közbe kellett avatkozniuk, amikor a tüntetők megpróbáltak áttörni a rendőrségi kordonon.

A Der Standard tudósítása szerint a tüntetők közt olyanok is feltűntek, akik a Capitolium egy évvel ezelőtt történt megrohamozása során használt zászlókat lengettek a magasba. A demonstráción részt vett a Menschen Freiheit Grundrechte (MFG) nevű oltásellenes párt is.

Ausztria az első európai uniós tagállam, amely általános oltási kötelezettséget rendelt el. A szabályozás a jövő hónapban lép érvénybe.

Németországban több városban, így Hamburgban, Magdeburgban, Freiburgban, Schwerinben és a főváros Berlinben is tüntettek az oltásellenesek és vírusszkeptikusok, de megmozdulás volt Mindenben és Zwönitzben is, utóbbian még pénteken, írja a Frankfurter Allgeimeine Zeitung.

A legnagyobb megmozdulás Hamburgban volt, itt mintegy 16 ezren vettek részt a tüntetésen – egy tiltakozó ellen uszítás gyanúja miatt vizsgálatot indítottak, miután a tiltakozó oltatlan feliratú Dávid-csillaggal a ruháján jelent meg.

(Liberation, Der Standard, Faz.net, Guardian, Telex, Spiegel, MTI, DPI)
Címlapkép: Képkivágás az élő közvetítésről.