Novák Katalin csak azt felejtette el, mit nem tesz a kormány a nők sikerének érdekében
Azt nagyon jól tudja, mit nem kéne tennie egy nőnek, hogy boldog legyen. Például azt hinnie, egyenlő fizetés jár neki ugyanazért a munkáért.
Azt nagyon jól tudja, mit nem kéne tennie egy nőnek, hogy boldog legyen. Például azt hinnie, egyenlő fizetés jár neki ugyanazért a munkáért.
Rendhagyó akcióra került sor szombaton a Békés megyei Szanazugnál, ahol anyák merültek el a Kettős-Körös hideg vízében, hogy „futószalagelven” működő szülészet ellen tiltakozzanak.
A kórház nem hajlandó használni az adományágyakat.
A (kisgyerekes) anyákból álló Magyar Anyák Facebook csoport tagjai, akik érthető okokból nem tudnak csatlakozni az rabszolgatörvény elleni tüntetésekhez, úgy döntöttek, nem érik be azzal, hogy csak lélekben legyenek az utcán tüntetőkkel.
Itthon mostanság kezd el szélesebb körben terjedni a „PAS”-ra való hivatkozás azokban a szülői felügyeleti jog- és kapcsolattartás-perekben, ahol felmerült az apa gyerek elleni szexuális visszaélésének vagy fizikai bántalmazásának, vagy az anya elleni bántalmazásának a gyanúja vagy vádja.
A Másállapotot a szülészetben mozgalom tüntetett ma azzal a céllal, hogy felhívja a figyelmet a nők kiszolgáltatottságára a szülészeteken, vagy ahogy ők fogalmaznak, a szülészeti erőszak ellen.
A Szombati Anyák 1995 óta minden évben felvonulnak, hogy felhívják a figyelmet azokra a családtagjaikra, akik az 1984 óta tartó török-kurd konfliktus zűrzavaros évei során tűntek el.
Ha valaki ki akarja fejezni a szeretetét, tegye meg. Csak lássuk közben, hogy ez az egész egy hamis, valós problémákra nem reagáló egyenlőségesdi.
Több mint nyolc éve hallgatják a magyar nők a „szüljetek már!” mantrát, a családpolitikában újra a „lánynak szülni dicsőség, asszonynak szülni kötelesség” a fő elv, és várhatóan ez a következő négy évben így is marad. Ha nem lesz rosszabb.
Több bölcsődei férőhelyet, rugalmasabb munkavállalási lehetőségeket, több közvécét jobb oktatást és elismerést kértek.