„Elhagyott” zsidó javak: 75 év kárpótlás és jóvátétel
Hogyan történt a holokauszttúlélők és a 20. századi elnyomó rezsimek magyar áldozatainak kárpótlása, ami mindannyiuk számára igen megkésve, csupán az 1989-es rendszerváltás után kezdődött?
Hogyan történt a holokauszttúlélők és a 20. századi elnyomó rezsimek magyar áldozatainak kárpótlása, ami mindannyiuk számára igen megkésve, csupán az 1989-es rendszerváltás után kezdődött?
A 40 éve alakult Szegényeket Támogató Alap tabut sértett, amiért felismerte, hogy Magyarországban vannak szegények. Alapításának évfordulóján a társaság tisztelői koncerttel emlékeztek.
A neoliberális tanokat az államszocializmus piaci reformja mellett elkötelezett közgazdászok és értelmiségiek dolgozták ki, majd terjesztették el itthon. Felemelkedésük elválaszthatatlan a hatvanas évek óta formálódó új, értelmiségi-átmeneti osztálytól.
Rendkívül korlátolt, kontraproduktív és önpusztító az a narratíva, hogy minden, ami közvetlenül előttem volt, a maga teljességében rossz, és ezért meg kell tagadni, mert ezzel a jövő perspektívájából önmagamra is egyből kimondom a halálos ítéletet.
Pontosan 40 évvel ezelőtt kezdődött az európai történelem egyik legjelentősebb sztrájkja a gdański Lenin Hajógyárban, amely nemcsak Lengyelország, hanem az egész szocialista tábor politikai berendezkedését megrengette.
Ha a későn születettek nemzedékei a gyilkos vakhitekhez és gyanúperekhez, bűnökhöz és bűnhődésekhez, árulásokhoz és bukásokhoz akár leegyszerűsítő megvetéssel, akár ügyetlen tapintattal közelítenek, akkor mire juthatnak e történeteknek a megértésében?
Mitől és mennyire lesz egy művész rendszerellenes, és milyen lehetőségek vannak a társadalmi feszültségek művészeti kifejezésére?
Kádár Jánosról és koráról kétféle duma van forgalomban: az egyik a gyilkos, áruló zsarnoknak szóló átkozódás, a másik a fölületes tréfálkozás „Jani bácsiról”, amely teljesen hamis, mert Kádár minden volt, csak nem kedélyes: komor, puritán, félelmetes és tragikus alak.
A jelenlegi közéletben voltaképpen teljesen természetes, hogy Nagy Imre szobrát nem hagyják abban a csaknem teljesen 1944-esre restaurált városrészben, sőt szinte megkapó ez a késedelem! És persze végződhetett volna rosszabbul is; például ha az emlékművet nem az egykori ÁVH-központ mellé helyezik, hanem egyszerűen beolvasztják…
Miként foglaltak állást a szociáldemokraták a népi-urbánus vitában? Hogyan vitáztak a kommunistákkal? Szocdem hazafiság, 3. rész!