Köszönjük, hogy velünk tartottatok, most véget ér a percről percre tudósításunk. A tegnapi nap eredményeit és a most következő időszak legfontosabb kérdéseit még sok cikkben fogjuk elemezni és véleményezni, olvassátok a Mércét továbbra is! Ha pedig tehetitek, támogassátok a működésünket, hiszen tudjátok, csak így tudunk nemcsak fennmaradni, de fejlődni is!
A cenzúratörvény hatályba lépésével a Mérce minden bevételi forrása veszélybe kerülhet már az idén. Tartalékok nélkül nem tudunk védekezni a támadások ellen: csak akkor van esélyünk átvészelni a közelgő vihart, ha össze tudunk gyűjteni legalább 20 millió forintot. Ha pedig 45 millió forint gyűlne össze, az idei működésünk lényegében biztosított lenne, még akkor is, ha a kormány minden egyéb forrásunkat megvonja. Segíts te is, hogy összegyűjtsünk júniusban annyi vésztartalékot, hogy esélyünk legyen a folytatásra! Ha olvasók ezrei állnak mellettünk, nem lehet bennünket elhallgattatni. Csatlakozz te is!