Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Lassan vége a buszos sztrájk második napjának, így mi is búcsúzunk és köszönjük a figyelmet

Kijelenthetjük, hogy hétfőn mozgalmas és igen sikeres napot zárnak a buszvezetők, mint az az alábbi percről percre elemekből kiderül. A Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet az elmúlt évek legnagyobb buszos sztrájkját szervezte meg a Volánbusznál, valamint a pécsi helyi közlekedést lebonyolító Tüke Busznál.

Volt olyan megye, ahol a buszvezetők 70-80 százaléka is letette a munkát, de ezúttal adminisztratív és műszaki területen dolgozók is részt vettek a sztrájkban.

Míg a szakszervezet azt hangsúlyozza, hogy vasárnap és hétfőn 80 százalék körül volt a sztrájk támogatottsága, a Volán hétfői mérése szerint 56 százalék volt a részvétel – ami szintén hatalmas aránynak számít.

Dobi István lapunknak kora este elmondta, hogy holnap bátran néz a miniszter szemébe – ugyanis kedden lesz a következő bértárgyalás, amire Lázár János építési és közlekedési miniszter új ajánlattal érkezik, ha minden igaz. Az persze kérdés, hogy sikerül-e, és ha igen, mennyivel közeledik az ÉKM ajánlata a SZAKSZ 25 százalékos bérfejlesztési követeléséhez.

A pécsi Tüke Busznál is kedden fognak tárgyalóasztalhoz ülni a felek, ott a SZAKSZ 20 százalékos fejlesztést követel.

A tárgyalások eredményeiről beszámolunk itt, a Mércén.

Címlapkép: MTI/Czeglédi Zsolt