Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Így készültek a sztrájkhétre a budapesti Kodályban

Ez a cikk több mint 1 éves.

A november 18-i sztrájknap előtti héten egyhetes polgári engedetlenséget és sztrájkot hirdetett a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Gimnázium és Zeneiskola pedagóguskara, melynek keretében hétfőn demonstrációt is tartottak az iskola előtt. A rendezvényről élőben jelentkezett be a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, videójuk az alább nézhető vissza.


A szakszervezet beszámolója alapján a megmozduláson diákok és szülők is részt vettek a tanárok melletti kiállásként, a pedagógusok pedig egy szalaggal zárták le az iskola bejáratát, hogy így tiltakozzanak munkájuk semmibevétele ellen. Az iskola tanári kara már hónapok óta részt vesz a tiltakozások különböző formáiban.

Pap Béla, az esemény szervezője pedig elmondta, a Karinthy gimnáziummal vállalt szolidaritás jegyében tartják egész hetes tiltakozó akciójukat, melynek keretében sztrájkolnak és polgári engedetlenkednek is a pedagógusok. A Karinthyban több olyan tanár is egyhetes polgári engedetlenségbe és sztrájkba kezdett, akiket korábban már figyelmeztetett a tankerület, hogy ne tegyék.

25-26 tanár csatlakozott a tiltakozáshoz, ők a reggeli órákban szüntetik be a munkát. Pénteken pedig egésznapos tiltakozással készülnek.

A szülőket arra kérték, hogy, ennek megfelelően, aki teheti, csak 10-re hozza be a gyerekét, bár, aki behozza, annak tudnak felügyeletet biztosítani, ha másképp nem, folyosófelügyelet formájában.

Pap azt is elmondta, hogy a Közép-Budai Tankerületben 28-30 intézmény dolgozói jelezték részvételüket a tiltakozó akciókban erre a hétre. A pedagógusok találkoztak Hajnissné Anda Éva tankerületi vezetővel, aki jelezte, hogy az övék az egyik legaktívabb tanerkület, azon belül is a Kodály az egyik gócpont. A találkozón részt vett Hajnal Gabriella miniszteri biztos, a Klebelsberg Központ vezetője is – akivel viszont Pap beszámolója szerint nem sokra jutottak, hiába írtak össze rengeteg kérdést. Azt viszont elmondta Hajnal, hogy véleménye szerint voltaképpen minden rendben van, és a rakoncátlankodó kollégák okozzák a problémákat. Ráadásul a kormány szerint vidéken a bérek is rendben vannak, ezért sem tiltakoznak a tanárok – ami egyébként nincs így, az elmúlt hónapokban számos vidéki sztrájkot, polgári engedetlenséget, megmozdulást is szerveztek pedagógusok és támogatóik.

Pap beszámolt brüsszeli útjukról is, ahol uniós tisztviselőkkel találkoztak. Ugyanakkor azt nem tudta megmondani, kik voltak a delegáció tagjai, sokan ugyanis – tanárok, diákok – félnek vállalni, hogy EU-s képviselőkkel és másokkal egyeztettek az oktatás helyzetéről olyan fénytörésben, ahogy a kormánytól nem lenne lehetséges. Hozzátette, külföldön is híre ment már a magyarországi tiltakozásoknak.

A pedagógus szerint noha a kormány teljesen értelmetlen dolgokat nyilatkozik, de sikerült rákényszeríteni, hogy legalább reagáljon valamit. Ugyanitt hangsúlyozta, hogy nemcsak az alacsony fizetések, de 

  • a pocsék kerettanterv,
  • a kötelezően előírt, silány tankönyvek, 
  • az iskolák állapota,
  • további „apróságok”, mint amilyen wcpapír-hiány miatt is tiltakoznak.

A kodályosok elénekelték az Őszi szél című dalt is, ami a Tavaszi szél házi átirata, és vélhetően még számos megmozduláson hallhatjuk majd.

Az egyik tiltakozó tanár pedig kifejtette, véleménye szerint a kormány azért nem hallgatja meg őket, mert nagyon kényelmetlen lenne foglalkozni velük – az egyébként önkényes rendszert pedig csak a kényelem érdekli. És azt is megtudhattuk, hogy az egyik tiltakozó eseményük során egy egészségügyi szakszervezeti tisztviselő azt is felvetette nekik, hogy a kormány politikáját megszenvedő szektorok dolgozóiként össze kellene fogniuk.