Az egészségügyben is mocorog már valami, de az igazi nagy utazás még hátravan

A bejelentések sora nem ért véget: a kormány döntése értelmében 700 milliárd forintot fordítanak egészségügyi kiadásokra, így Orbán szerint kijelenthetjük, hogy

„az egészségügyben is mocorog már valami”

Az évértékelő zárásaképpen úgy fogalmazott, véget ért a száz év magyar magány korszaka (ezt az szószerkezetet már az év első kormányinfóján is használta). Orbán kajánul hozzátette: kis humor hiányzik ugyan, de arról majd a magyar ellenzék gondoskodik. 

Az igazi nagy utazás még vár a magyarokra, az igazi nagy győzelmek még hátravannak, mondta Orbán, hozzátéve, „rajtunk van a gondviselés áldása”.

Ezzel zárult tehát Orbán 21. évértékelője, nézzük, hogyan reagálnak az elhangzottakra a tüntetők és az ellenzék.