Senkinek sem muszáj az utcán aludni Pintér minisztériuma szerint, a túlzsúfolt menedékhelyeket is lehet választani
A belügy büszke az éjjeli menedékhelyek kapacitására, de lakhatási aktivisták szerint ez az adat nem mond el semmit.
A belügy büszke az éjjeli menedékhelyek kapacitására, de lakhatási aktivisták szerint ez az adat nem mond el semmit.
November 28-án – végre! – vonatozhatunk. Vagy mégis marad a gyaloglás.
Csak remélni tudjuk, hogy a BYD nem azért döntött végül Magyarország mellett, mert itt könnyebben megteremtheti a cég kínai üzemeiben uralkodó munkakörülményeket.
A napokban tárgyalnak a minimálbér és garantált bérminimum emelésének mértékéről. Harminc százalékos biztosan nem lesz.
A demonstráció szervezői szerint az egyetem vezetése hárítja a felelősséget az Ádám Zoltán-ügyben.
Sablonszerű válaszokkal tiltja továbbra is a rendőrség a békepárti megmozdulásokat Budapesten.
A vonatpótlásokkal kapcsolatban L. Simon példája is üzent a MÁV-Volán vezetésének a szakszervezet szerint.
Bár pontos számok nem elérhetőek, Magyarországon alsó hangon minden 10. lány és nő érintett lehet.
Az okmánnyal nem rendelkező bevándorlók fizetnek adót és dolgoznak, még sincsenek jogaik. Hosszú távon ez minden munkavállalónak árt.
A NYUSZET évek óta próbálja számon kérni a kormányon azt, hogy a nyugdíjasoknak az év döntő részében hitelezniük kell az államkasszának.