Harminckettedik éve minden évben megrendezik a 16 akciónap programsorozatot világszerte, amelynek keretében nőjogi szervezetek a nők elleni erőszakra és a bántalmazás megelőzésére, valamint az elkövetők hatékonyabb felelősségrevonásának hiányára hívják fel a figyelmet. A Patent Egyesület, a Magyar Női Érdekérvényesítő Szövetség és a NANE Egyesület által szervezett, november 25. és december 10. között megtartott idei kampány során az az intézményrendszer kerül fókuszba, amely a bántalmazott nőket és gyermekeiket hivatott megvédeni és segíteni.

„A hatóságok, intézmények gyakran nem teljesítik ezt a feladatukat – az áldozatok sokszor úgy érzik, hogy ezek a szervek cserbenhagyják, elárulják őket. Pedig ha az erőszak súlyosságát megfelelően felmérnék, ha hatékony védelmet biztosítanának az áldozatoknak, visszatartó erejű büntetést szabnának ki az elkövetőkre, ha a gyermek legfőbb érdeke az intézményrendszer szemében a biztonságban, erőszaktól mentes környezetben való felnövés lenne, ezzel életeket is lehetne menteni”

– fogalmaztak az idei eseménysorozat szervezői.

Cinkos és traumatizáló intézmények – kihez forduljanak a nők?

A 16 akciónap szombaton az Eötvös10 Művelődési Házban indult, ahol Bombera Krisztina felvezetése után az utóbbi bő évtized során elkövetett nőbántalmazások halálos áldozataira emlékeztek meg, néhányuk történetét felolvasva, majd két, bántalmazást és az intézmények részéről elégtelen segítséget megtapasztalt nő szólalt fel.

Az első felszólaló Orosz Bernadett volt, akinek a kálváriájáról annak idején a Mérce is rendszeresen tudósított. Oroszt volt partnere, a volt katona K. István többször is bántalmazta, az utolsó alkalommal gyakorlatilag felismerhetetlenre verte. Ő beszédében elmondta, hogy az intézményi árulást először még korábban, négy hónapos terhesen tapasztalta meg. Ekkor egy bántalmazás után a rendőrségi ügyintéző azt tanácsolta neki, hogy ne indítson magánindítványos eljárást, amíg együtt élnek párjával „mert az olaj a tűzre”, és ők különben is csak akkor tudnak intézkedni „ha vér folyik”. Bernadett ezután is kért segítséget a hatóságoktól, de azok „a hátuk közepére sem kívánták”, így a harmadik, legsúlyosabb bántalmazás előtt már nem is akart hivatalos segítséget kérni, hiszen azt addig sem kapott. A bántalmazást követő jogi folyamat során több megalázó és traumatikus élményben volt része Orosznak, ezekről ő elmondta, hogy hiába jóindulatú egy-egy bíró vagy hivatalnok, a rendszer az ő kezüket is köti.

„Egyedül nagyon nehéz. Ráadásul úgy, hogy sok esetben felkeressük az illetékes hatóságot, ahol elutasítást kapunk, vagy felveszik a feljelentést [valakitől, aki] aztán megy a bántalmazójával kézenfogva és visszavonja. Emiatt aztán a rendszer haragja méginkább az áldozat ellen irányul, ahelyett, hogy segítenének, és megértenék: nélkülük nem fogunk tudni célt érni ezen a téren.”

Orosz Bernadett után Nagy Gabriella szólalt fel. Nagy hosszú évekig küzdött három gyermekéért, miután a bíróság abuzív apjuknak ítélte őket, annak ellenére, hogy a gyerekek ezt kifejezetten nem akarták. A volt férj a felügyeleti jog elvétele után újabb keresetet indított annak érdekében, hogy Gabriella egyáltalán ne is láthassa többet a gyerekeket. Ezen per végén a bíróság havi kétszer két órai felügyelt láthatásra módosította az anya láthatási jogait. A volt férj később azt is megtiltotta az anyának, hogy ajándékokat vigyen a gyerekeknek. A családsegítő a koronavírus-járvány alatt kizárólag videocseten engedélyezte a kapcsolattartást, de az apuka még ezt sem engedte. Ezt Gabriella hiába jelezte a hatóságoknál, segítséget nem kapott, mind a gyámhivatal, mind a rendőrség, mind a családsegítők az apukának kedveztek, míg az anya csak írásos üzenetküldő alkalmazásban tarthatta a kapcsolatot. Gabriella nagyobbik lánya végül szó szerint hazaszökött, majd a rendőrökkel is közölte, hogy nem hajlandó visszamenni. Ezek után ítélt úgy a bíróság, hogy maradhat az anyánál, de a két kisebbik gyermek elhelyezéséért még mindig küzdenie kell.

„Mindenkinek üzenem, aki harcol, hogy legyen kitartása, és soha ne higgye el, hogy minket el lehet tiporni. Amíg vagyunk páran, akik ki tudunk és ki merünk állni, addig nincs ennek vége.”

A beszédek után következett a 16 akciónap szokásos nyitóeseménye, a Néma Tanúk Felvonulása, amelynek során a demonstrálók meggyilkolt polgártársnőinket, és a párkapcsolati erőszaknak áldozatul esett gyerekeket jelképező piros nőalakú táblákat és mécseseket vittek az Eötvös utcából az Andrássy úton át a Hősök terére. A Hősök terén a táblák elhelyezésével és mécsesgyújtással emlékeztek meg az áldozatokról.

„Áldozatsegítő munkánk során az egyik leggyakoribb probléma, amivel találkozunk, az intézményi árulás. Amikor azok a szervek, amelyek az áldozatok védelmére és segítésére hivatottak, cserben hagyják őket, magánügyként kezelik az erőszakot, nem veszik komolyan a figyelmeztető jeleket, nem mérik fel megfelelően a kockázatokat. Nem intézkednek. Azt javasolják, hogy „oldják meg a felek a problémáikat”, vagy egyenesen az áldozatot hibáztatják, és a bántalmazót támogatják. Ennek egyik beszédes példája, amikor a gyermekek esetén a bántalmazók láthatási joga erősebb, fontosabb, mint az áldozatok biztonsága”

– mondta el beszédében többek között Füri Judit, a NANE segélyvonalas munkatársa.

Minden harmadik nő tapasztalt már erőszakot

Az ENSZ jelentése szerint körülbelül 736 millió nő – vagyis világszerte majdnem minden harmadik – életében legalább egyszer elszenvedett fizikai és/vagy szexuális erőszakot, nem partneri szexuális erőszakot vagy mindkettőt. Ötből több mint négy nő és lány (86 százalék) olyan országban él, ahol nincs szilárd jogi védelem, vagy olyan országban, amely nem szolgáltat erről adatokat.

Egyetlen országban sincs elérhető távolságban a párkapcsolati erőszak felszámolása – szögezi le a jelentés. A probléma nagyságrendje és ezen aggasztó tendenciák ellenére az erőszak megelőzésére irányuló pénzügyi kötelezettségvállalások továbbra is korlátozottak.

Áldozatsegítés – a szakértők kizárásával

Mint emlékezetes, Varga Judit akkori igazságügyi miniszter 2020-at annak idején az  „áldozatvédelem évének” nyilvánította, ám érezhető, érdemi előrelépés azóta sem történt a nők elleni erőszak felszámolása terén. Ráadásul azóta tudjuk, hogy a pandémiás időzak bezártsága csak súlyosbította a bántalmazásnak kitett nők és gyermekek helyzetét.

Varga ugyan létrehozta a családjogi civil munkacsoportot a családon belüli erőszak megfékezése érdekében, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület (NANE), a Patriarchátust Ellenzők Társasága (PATENT) Egyesület – igen komoly szakmai háttérrel rendelkező – jogvédő egyesületek javaslatait viszont kevéssé vették figyelembe. A kormány azóta sem ratifikálta a nőket védő Isztambuli Egyezményt, sőt, az ellen már törvényt is írt, annak ellenére, hogy idén már az Európai Unió is becikkelyezte azt.