Volt ügynök írt nyílt levelet Szita Károlynak: egyszer mindnyájunknak számot kell adni arról, amit tettünk!
„A lelkiismeretet nem a saját szavaink tisztítják meg, hanem az igazság.”
„A lelkiismeretet nem a saját szavaink tisztítják meg, hanem az igazság.”
A Készenléti Rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda január óta nyomoz az Elios-botrány ügyében, most pedig bejelentették, meghosszabbítják a nyomozást májusig. Vajon meddig tudják húzni még?
A Republikon Intézet végül azt is modellezte, mi történne akkor, ha a választók felismerve az esélyes jelölt személyét, átszavaznának az általuk esélyesebbnek tartott jelöltre. Ha a vélelmezett átszavazások megvalósulnak, a Fidesz többsége komoly veszélybe kerül.
A párt aktivistái símaszkot húzva a fejükre „törtek be” a Pétery Sándor utcai kórházba és ott szappanokat helyeztek el, mivel az nem volt a kórház mosdóiban.
Minden évben ugyanaz a lemez.
Azért megnyerte, nem is kicsit.
Vasárnap délután a DK irodájában az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK megbeszélést tartott, de a tárgyalást követő sajtótájékoztatókon az derült ki, előrelépés nem nagyon történt.
Vannak fontosabb dolgok is.
Fidelitasosok posztoltak határon túli magyarokat gyalázó kommenteket jobbikosként pózolva.
Az MSZP-Párbeszéd közös miniszterelnök-jelöltje vasárnapi sajtótájékoztatóján meredek ígéreteket tett a korrupció felszámolásával kapcsolatban.