Szavazz a családi pótlékra!
A családi pótlék 10 éve nem módosult, miközben a vásárlóerejéből rengeteget veszített. Ez az ügy közügy, a társadalom széles rétegeit érinti, beleértve a szegénységben élő gyermekes családokat is!
A családi pótlék 10 éve nem módosult, miközben a vásárlóerejéből rengeteget veszített. Ez az ügy közügy, a társadalom széles rétegeit érinti, beleértve a szegénységben élő gyermekes családokat is!
Csak Washingtonban mintegy félmillió résztvevővel zajlott szombaton a „Menet az életünkért” címet viselő tömegdemonstráció, országszerte pedig 700 kisebb tüntetés volt az USA-ban.
A mai nap azzal indult, hogy Juhász Péter visszalépett az egyes számú választókerületben, és azzal végződött, hogy az állva maradt három jelölt megállapodott, ha a pártjaik engedik, akkor egy közvélemény-kutatás alapján visszalépnek a legesélyesebb jelöltek javára.
Az ELÉG és a Bal lator a XVIII. kerületben által használt módszer kitűnően egybevág a 444 által felderített fideszes trollhadsereg és mémgyár által alkalmazott metódusokkal.
Szavainak kiforgatásával és megmásításával ment neki a baranyai újság Mellár Tamásnak.
Az egészségügyi dolgozók béremeléséért és a magyar egészségügy jövőjéért tüntetett szombat délután a Független Egészségügyi Szakszervezet (FESZ) az Alkotmány utcában.
A várólisták hossza például a kormánypártiak 4/5-e szerint problémás.
Európában másutt is hasonló a helyzet: ha nem változtatunk a mezőgazdasági modellünkön, a biodiverzitás hanyatlása megállíthatatlan.
Tudni akarod, ki elől szaladt el Kósa Lajos? Mit loptak el ma a politikusok? Ki a legesélyesebb jelölt a körzetedben? Iratkozz fel a Mérce értesítéseire!