Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

A nő is ember – tízezrek tüntettek Varsóban az abortusztörvény szigorítása ellen

Ez a cikk több mint 6 éves.

Közel 50 ezer fekete ruhás nő tüntetett pénteken Varsóban a kormány újabb terve ellen, amely szigorítaná az így is elég kemény abortusztörvényt Lengyelországban.

A most a a parlament elé benyújtott törvénytervezet megengedné az abortuszt, ha a nő erőszak áldozata volt, vagy ha a terhesség veszélyeztetné az egészségét. Ez ugyan előrelépés a 2016-os tervezethez képest, amely még ebben az esetben sem engedélyezte volna az abortuszt, de az új szöveg még mindig nem ad lehetőséget abortuszra, ha a magzat sérült, betegségben szenved, vagy ha magas az esély arra, hogy a születendő gyerek Down-szindrómában fog szenvedni.

2016-ban a lengyel nőknek már sikerült megakadályozni az abortusztörvény szigorítását. Akkor és most is a lengyel kormánypárttal szövetséges katolikus egyházat sejtették a törvénytervezet mögött. 2016-ban a tüntetések odáig terjedtek, hogy a szigorítás támogatására felhívó papok prédikációi alatt a hívő katolikus nők tiltakozásul tömegesen hagyták el a templomokat.

Most erre egyelőre nem került sor, de pénteken este a híradások szerint mintegy 50 ezer fekete ruhás nő vonult Varsó utcáin a katolikus püspökség épületéhez.

A fekete ruhában felvonuló tüntetők tiltakozásul Stop feliratú táblákat vittek magukkal, és fekete füsttel borították be püspökség épülete előtti teret.

De nem csak Varsóban tüntettek. Több ezren demonstráltak Krakkóban is és más lengyel városokban. A tiltakozáshoz több mint 200 civil szervezet is csatlakozott, akik azt mondják, a törvénytervezet veszélyezteti a nők egészséghez való jogát, és megkérdőjelezi Lengyelország elkötelezettségét az emberi jogok iránt.