Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Egész Amerika együtt lélegzett a Washingtonban tüntető diákokkal

Ez a cikk több mint 6 éves.

Csak Washingtonban mintegy félmillió résztvevővel zajlott szombaton a „Menet az életünkért” címet viselő tömegdemonstráció, országszerte pedig 700 kisebb tüntetés volt az USA-ban. A középiskolás diákok által szervezett, a fegyvertartás korlátozását és a fegyveres erőszak visszaszorítását zászlajára tűző megmozdulásra azt követően került sor, hogy február 14-én egy 19 éves floridai fiatal 17 társával végzett a parklandi Marjory Stoneman Douglas középiskolában Floridában.

A tiltakozással kapcsolatos legnagyobb kérdés előzetesen az volt, hogy a fegyvertartás szigorúbb szabályozását sürgető mozgalomnak sikerül-e kitörnie Floridából és országosan is hatást elérni. A mai napon erre egyértelmű válasz született: a híroldalak nem győztek tudósítani az ország körülbelül 700 pontján szervezett kisebb (ez relatív, hiszen a legtöbb helyen így is több tízezres tömegek vonultak fel) tüntetésekről, a Twitter pedig égett a molinókról és transzparensekről feltöltött képektől.

A tüntetők hiába számítottak volna Donald Trump részvételére, az elnök ugyanis a szombati nap floridai golfklubjában töltötte. Mint ismert, Trump a parklandi lövöldözés után úgy nyilatkozott, ő felfegyverezné a tanárokat is az ilyen esetek megelőzése érdekében. A fegyvertartás korhatárának megemelését pedig először támogatta, aztán a fegyverlobbit képviselő Országos Fegyver Szövetséggel (National Rifle Association, NRA) való tárgyalása után visszatáncolt ettől az álláspontjától.

Barack Obama ugyanakkor szolidaritását fejezte a tüntetőkkel a Twitteren:

„Michelle és én és olyan lelkesek vagyunk a sok fiataltól, akiknek köszönhetően a mai tüntetés létrejött. Csak így tovább. Ti vezettek minket előre! Semmisem állhat a változásért kiáltó milliók útjába!”

-írta az exelnök.

A washingtoni megmozduláson beszédet mondott több érintett parklandi diák. Volt, aki a közös gyász hangján szólalt fel: egy Cameron Kasky nevű fiú sorban felolvasta a 17 parklandi áldozat nevét. Külön kiemelte egyiküket, aki pont szombaton ünnepelte volna a tizennyolcadik születésnapját.

Mások határozottan politizáltak beszédükben: szintén a Marjory Stoneman Douglas Gimnázium diákja, David Hogg úgy fogalmazott, hogy bár a statisztikák szerint az első választóknak csak a 18 százaléka megy el szavazni időközi választások alkalmával, szerinte ez most meg fog változni.

„Ha jól figyelünk, szinte hallhatjuk, ahogyan a hatalom reszket”

– mondta Hogg. „Naponta 96-an halnak meg fegyverek által, a képviseőink többségének mégsincs határozott álláspontja a fegyvertartásról. Nekünk van: elég volt belőle!” – folytatta a diák.

Trump hírhedté vált kijelentésére, miszerint felfegyverezné a tanárokat, egy másik parklandi diák, Ryan Deitsch kategorikusan kijelentette:

„A tanárainknak nem fegyverek kellenek, hanem ceruza, toll, papír és annyi pénz, amennyire szükségük van a tanításhoz!”

A „Menet az életünkért” egyik sajátossága az volt, hogy túlmutatott a fegyveres erőszak áldozataiért való kiálláson, és egyben teret adott az afro-amerikai közösségek helyzetére figyelmeztető hangoknak is: egy virginiai általános iskolás lány, Naomi Wandler azt mondta, ő azoknak az afro-amerikai lányoknak a nevében beszél most, akiket ugyanúgy utolér a fegyveres erőszak, de „nem lesz lesz belőlük címlap” az országos lapokban.

Emma Gonzalez, a parklandi diák aktivisták legismertebb arca arról beszélt, hogy a lövöldözés örökre megváltoztatta a Marjory Stoneman Douglas Gimnáziumot. Gonzalez is felsorolta az áldozatok nevét, és röviden jellemezte is elhunyt diáktársait, ezután könnycseppek gördültek az arcán.

A washingtoni tüntetés egyik történelmi jelentőségű pillanata volt, amikor felszólalt Martin Luther King kilencéves unokája, Yolanda Renee King, akinek a mondataira a közönség ujjongásban tört ki:

„A nagypapámnak volt egy álma arról, hogy a négy gyermekét nem a bőrszínük alapján, hanem a jellemük alapján ítélik majd meg. Nekem az az álmom, hogy ami sok, az sok, nekünk pedig egy fegyverek nélküli világban kellene élnünk!”

 

Forrás: CNN/The Guardian