A lelkükre kötötték az ujgur átnevelőtáborok foglyainak, mit hazudhatnak a BBC riportereinek
A brit újságírók csak kirakatintézményben kamerázhattak Nyugat-Kínában, a valós körülményekről első kézből nem szerezhettek tudomást.
A brit újságírók csak kirakatintézményben kamerázhattak Nyugat-Kínában, a valós körülményekről első kézből nem szerezhettek tudomást.
A volt műsorvezető a DK főpolgármesteri előválasztási jelöltjeként mutatta be programját.
A Belügyminisztérium adatai szerint a hatóságok tavaly összesen 21, 2017-ben 38 esetben regisztráltak erőszakos gyűlölet-bűncselekményt.
A kelet-európaiak fele nem bízik a védőoltásokban, de itthon tízből nyolc ember nem ült fel az oltásellenes vonatra.
Kétharmaduk saját országán belül kényszerül elvándorolni.
Béremelést is kapnak az ügyeletben dolgozók.
Moldován László a Facebook-oldalán írt bejegyzésben indokolta döntését.
Túl a bioboltokon és elektromos autókon.
A független képviselő egyetért az ún. salátatörvény kiritkájával.