Orbán ismét a munkásokkal nyerne, pedig mindent megtett azért, hogy faképnél hagyják
A munkásságnak még most is számos oka van hatalomban tartani Orbánt, bármilyen felháborító és elkeserítő okok is legyenek ezek az értelmiség számára.
A munkásságnak még most is számos oka van hatalomban tartani Orbánt, bármilyen felháborító és elkeserítő okok is legyenek ezek az értelmiség számára.
Az iráni háború betett az olaj világpiaci árának, ebben a helyzetben még az EU is mozgolódni kezdett kőolajvezeték-ügyben. Orbánnak viszont még így sem hisznek igazán.
Marco Rubio azt sugalmazza Donald Trumpnak, hogy a súlyos humanitárius katasztrófa megoldásáról tárgyal a kubaiakkal, de valójában nem törekszik békés rendezésre. Szabotőr csónakok viszont már megpróbáltak bejutni Kubába.
Donald Trump azzal az ígérettel lett másodszorra is elnök, hogy nem válik belőle új George Bush. Most viszont mégis megszegheti ezt az ígéretét.
A Vasas-titkár Zsédenyi Pétert a bíróság szerint jogszerűtlenül bocsátotta el a kínai Yanfeng magyarországi leányvállalata Pápáról. Most pedig vissza kell venniük.
Igazi lavinát indított el a Telex tényfeltáró cikke, arról viszont kevés szó esett, hogy a rákkeltő mérgezésnek kitettek szinte egytől egyig vendégmunkások, akiket eddig senkinek sem sikerült elérnie és megszerveznie.
A miniszter megpróbálta menteni cigány-ügyben a menthetőt a Roma Sajtóközpontnak adott interjújával. Nagyon mérsékelten sikerült, tanulságok viszont így is vannak.
Megdöbbentően sok mérget tartalmaz a magyar almatermés, javulás pedig nem várható rövid távon.
A WC-pucolós elszólásért Lázár János már bocsánatot kért, de kérdések még maradtak. Mert a NER-ről és a nyugati kapitalizmusban elfoglalt helyéről is többet mond el, mint azt remélhettük volna.
Jön a „rezsistop”. De kinek segít és kinek nem? És mi lenne jobb helyette? Büttl Ferenc közgazdászt kérdeztük.