Megerősítette Szájer József, hogy ő bukott le a pénteki brüsszeli orgián
Belga lapok szerint egy nemrég lemondott, fideszes EP-képviselő menekült az ereszcsatornán egy tiltott gyülekezésnek számító orgiáról, de végül előállították.
Belga lapok szerint egy nemrég lemondott, fideszes EP-képviselő menekült az ereszcsatornán egy tiltott gyülekezésnek számító orgiáról, de végül előállították.
Az Operatív Törzs szerint az első kör a szlovákiai tömeges tesztelés adatait tükrözi itthon is, 2.44%-os Covid-átfertőzöttséget találtak az köznevelési és kórházi dolgozók között.
Bár ebben már meg is előzte Orbán a tizenkilencedik század magyar „generálisát”, nem ez az egyetlen párhuzam közöttük, abból számos akad. Milyen tanulságokkal szolgálhat Tisza tündöklése és bukása egy majdani Orbán-korszak elemzésnek?
Egészen brutális szám jött ki, az adóparadicsomok azonban továbbra is épülnek és szépülnek.
Az alsóházban kedden megszavazott törvénytervezet korlátozná a francia rendőrökről intézkedés közben készülő felvételek publikálását.
A Független Egészségügyi Szakszervezet hangsúlyozta, nem csupán az ország 18.000 orvosán múlna az egészségügy működése a járványhelyzet alatt, hanem rajtuk is.
Az állítás, hogy „valójában a zsidók a nácik” nem túl meglepő módon mindig a jobboldalról jön. Immár nyíltan is, nem csak fű alatt.
A külügyminiszter hangsúlyozta, a pénzt közvetlenül magyar vállalatok kapják, hogy megtarthassanak 49 ezer munkahelyet, de a dolgozók közvetlen segítsége továbbra is várat magára.
Az Európai Unió azzal a kérdéssel néz szembe, hogy forduljon-e ismét egy hegemonikus, amerikai befolyás felé, amelyre rá lehet bízni a „nyugati értékek” nevében az érdekszféra összetartását?
Ők csupán a Föld lakosságának 14%-át képviselik.