Fel kell lázadni a háborús disztópiák ellen, de fel kell készülni az összeomlásra is
A világpolitika egyre tömbösödik, mik lehetnek így egy új ökopolitika esélyei?
A világpolitika egyre tömbösödik, mik lehetnek így egy új ökopolitika esélyei?
Az utóbbi évtizedekben sem az önszerveződő civil mozgalom, sem a közpolitizálás-pártpolitizálás nem hozott áttörést. Más lehetőség nem maradt, mint egyszerre csinálni mindkettőt, egy olyan mozgalom keretében, amely képes erre.
A kínai modell – amely egy ultrakapitalista, a hétköznapi élet immár minden szegletét a tőke logikájának alávető, digitális diktatúra, egyre vonzóbb a nyugati országok számára.
Noha a klímaválság 2019 meghatározó témája lett, a járvány most megmutatja, hogy az ökológiai katasztrófa nem kerülhető el, ha a zöld kapitalizmus illúzióját kergetjük. A rendszert kell szétvernünk, de hogyan?
Ahhoz, hogy megérthessük, miként hat a jelenben társadalmainkra a járvány, és hogy milyen más folyamatok fonódtak össze, vissza kell térnünk legalább 2015-be. Évértékelő két részben.
Az értelmes lokális cselekvést a helyi viszonyok felmérésével kell kezdeni: az elsivatagosodó Duna-Tisza közén nem szabad erdősíteni. A legeltető állattartás viszont a fenntartható növénytermesztésnek is feltétele lenne!
Ha elmarad a zöld fordulat, akkor tovább csökken az élelmiszer beltartalmi értéke, és hamarosan már csak az üres kalóriákat vásárolhatjuk meg majd a boltokban. Ha pedig az ökoszisztémáink összeomlása is bekövetkezik, akkor a haszonnövényeink egy jelentős része is eltűnik.
Jön? Nem tudjuk. Többször megjósolták már az utóbbi években, hogy hónapokon belül tőzsdei összeomlás következik be, melyet globális gazdasági recesszió követ majd.
Az EU-s elit és a keleti populisták vitája most is csak egy bábszínház része.
A Rojáváról baloldalon kialakult képet fontos árnyalni: miközben valóban egy sajátos zöld-baloldali ideológia tükröződik politikai szervezetének alapelveiben, az, hogy „társadalmi forradalom” zajlott volna le Észak-Szíriában, erős túlzás