65 évre emelnék a nyugdíjkorhatárt Franciaországban, pedig már 55 évesen is nehezen találnak munkát
Nyugat-Európában sem könnyű azoknak, akik túl fiatalok ahhoz, hogy nyugdíjba menjenek és túl öregek ahhoz, hogy új munkát találjanak.
Nyugat-Európában sem könnyű azoknak, akik túl fiatalok ahhoz, hogy nyugdíjba menjenek és túl öregek ahhoz, hogy új munkát találjanak.
A felszámolásról szóló rendelet sejtelmesen illik a dunaújvárosi vasműre, ami közel van már a teljes és végleges leálláshoz. A rendelet értelmében hamarosan vagyonfelügyelő is érkezik a gyárba.
A szakszervezeteknek eleve külön kellett kérniük, hogy részt vehessenek az intézményvezetőkkel való konzultáción.
Orbán Viktor szuverén államot épített. Magának.
Kényszermunkával jött létre a sportesemény, mégis volt olyan munkajogi szervezet, amely védte a védhetetlent.
Az ügy nem csak a lakhatási válságról mond el sokat, hanem arról is, mennyire leépültek Magyarországon a mentális betegeket ellátó állami kapacitások.
3000 milliárdot bukhat a magyar kormány, ha nem teljesíti a jogállami feltételeket. A helyreállítási alapból viszont még így is jut pénz a pedagógusoknak.
Mészáros Lőrinc is gyarapodhat majd belőle.
A koronavírus-járvány alatt az autóipar válságát az akár kétéves munkaidőkeret lehetővé tételével próbálta kezelni a kormány, amivel nagy galibákat okozott. Az energiaválság alatt most mégis ugyanezt teszi a turizmus dolgozóival.
Eközben a parlament előtt hullazsákokkal tiltakoztak a szociális dolgozók a törvénymódosítás ellen.