Orbán Viktor döntése miatt mondhatott le Palkovics László
A kormány érdemben még nem reagált.
A kormány érdemben még nem reagált.
A képviselőházban többségük lesz, a szenátusban nem biztos.
S ezzel a drágulásnak még nincsen vége.
Bartha Barna csak a durvaságával és sötétségével tűnhet ki. Azonban ezekben is komoly vetélytársai akadnak.
Nem jött a hír elsőbbségivel.
A helyi polgárok és pártok szerint a tervezett akkumulátorgyár felgyorsíthatja a város kiszáradását.
Minden jel arra mutat, hogy a vállalat ellenséges lépésként értelmezte a Makói Gumiipari Szakszervezet taggyűléssel egybekötött filmvetítését, amelyen a 2009-es franciaországi munkásellenállás vezetője is részt vett.
Kínában sem ért véget a járvány.
A módosítás úgy írná át az 1993-ban elfogadott szociális törvényt, hogy az állam csak végső esetben segítene a rászorulókon.
Az önkormányzat nem volt hajlandó leállítani a kilakoltatást, pedig civil és egyházi szervezetek azonnal rendezték volna a család adósságának jelentős részét.