Értesítsünk a legfontosabb cikkeinkről?
Remek! Kattints az Engedélyezem / Allow / Always gombra.

Még a városvezetők sem tudtak róla, hogy a postáik zömét két héten belül elveszítik

Ez a cikk több mint 1 éves.

Zalaegerszegen a polgármester megütközött azon, hogy a sajtóból tudta meg, hogy a városban hat postát is bezárnak, Salgótarjánban aláírást gyűjtenek a bezárások ellen tiltakozva, míg Komlón a polgármester próbál változtatni a listán – írja az ATV.hu.

Mind a televíziós csatorna online oldala, mind pedig a 24.hu híroldal úgy értesült, hogy a Magyar Posta múlt heti bejelentése, miszerint november 12-től 210 településen „ideiglenesen” 366 postát zárnak be, ellenérzéseket keltett.

Zalaegerszeg fideszes polgármestere nyílt levélben fordult a posta vezetéséhez, amelyben sérelmezte, hogy csak a hírekből értesült az intézkedésekről. Egyben azt kérte, hogy november 12-ig személyesen egyeztessenek vele a bezárásokkal kapcsolatban.

Az ATV állítása szerint Komló kormánypárti polgármesterét is meglepte a posta lépése. A Baranya megyei városban négy postahelyet zárnak be. Polics József a tévének azt nyilatkozta, hogy kereste telefonon a közvetlen vezetőket, de végül arra jutott, hogy „magasabb szintre kell lépni ebben az ügyben”. A polgármester furcsának találta az eljárást, hiszen – nézete szerint – „a lakosságot érintő ügyben az önkormányzatot is illett volna megkeresni”. Komlón van olyan hivatal, melynek bezárását követően 8 km-re kell utazni az egyetlen nyitva maradó fiókba.

Nagyon hasonló helyzetben találta magát Salgótarján is. Ott aláírásgyűjtésbe kezdtek, hogy megmaradjanak a posták.

Szombathelyen 4 postát fognak bezárni. A 24.hu szerint a helyzet olyan súlyos, hogy Horváth Attila, a város alpolgármestere bejelentette, hogy postapótló ügyfélszolgálatot fognak nyitni az egyik városrészben.

Vélhetőleg a posták bezárása, valamint az irányítás-szolgáltatás területén január 1-jével elbocsátandó 300 postai munkás kiesése miatt a postán dolgozókra még nagyobb munkateher fog hárulni.

Erről árulkodik az a Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes által jegyzett törvénymódosítási javaslat is, amely arról rendelkezik, hogy az elsőbbségi levelek zömét ezentúl nem a feladást követő napon, hanem a második munkanap végéig kellene kézbesítenie a postának.

Bár az indoklás arról szól, hogy erre azért van szükség, mert az elsőbbségi levelek iránt „csekély” az igény, arra is következtethetünk, hogy nem ez a „csekélység”, hanem a túlterheltség az oka, hogy ezután az elsőbbégi levelek 85 százaléka egy nappal később érkezik a címzetthez.

A Magyar Posta a bejelentésében nem részletezte az „ideiglenes” bezárások határidejét, aminthogy egyelőre arról sem adott információt, hogy a bezárt posták vezetői a továbbiakban is hozzájutnak-e a postavezetői juttatásukhoz, a dolgozók pedig megválaszthatják-e a további munkavégzésük helyszínét, vagy sem.

(ATV, 24.hu, Mérce)

 

Címlapkép: MTI/Illyés Tibor