Populizmus és a nép mítosza
A baloldali populizmus támogatói úgy vélik, hogy egy ilyen egységbe fogott nép megalkotása nélkül a baloldali politika és érdekérvényesítés esélytelen. De vajon igazuk van?
A baloldali populizmus támogatói úgy vélik, hogy egy ilyen egységbe fogott nép megalkotása nélkül a baloldali politika és érdekérvényesítés esélytelen. De vajon igazuk van?
A megadás nem válasz. A feladat a számvetés és a felkészülés.
A mi ügyünk nem a kormányváltás, sem az általunk megvetett politikai elit megbüntetése, hanem a nyomorban és elnyomásban élő embertársaink felszabadítása.
Nem az a kérdés, hogy az én egyetlen szavazatom döntő lesz-e, hanem hogy a demokratikus döntéshozás eléri-e a célját: megvalósítja-e a nép önrendelkezését.
A miniszterelnöknek igaza van: a mostani választáson nem a következő négy év a tét.
A magyar politikai közbeszédet belengi az a fantázia, hogy a demokrácia lényege egy erényes – rossz pillanatokban: karizmatikus – vezető pajzsra emelése. Miközben tudjuk, nem egy vezetőn múlik a lényeg.
Mi kell ahhoz, hogy egy rendszert diktatúrának nevezzünk? A pártok betiltása? Bebörtönzések? Az ellenzéki sajtó ellehetetlenítése? Fontos kérdések, de amíg ezt kérdezgetjük, egész nyugodtan fel lehet számolni a szabadságjogainkat, el lehet nyomni a polgárokat.
A kapitalizmusnak mindig fokoznia kell a természeti erőforrások kiaknázását – új olajmezőket és ritkafém bányákat kell feltárnia, új erdőségeket kell kiirtania, hogy gyáraknak, ipari szántóföldeknek helyet csináljon. Mit tehetünk ez ellen?
Vajon mikor a rabszolgák fellázadtak, meg kellett-e volna fontolniuk, hogy a célok, amelyekért küzdenek, az intézmények, amelyeket létre kívánnak hozni, nagyobb szabadságot és jólétet hoznak-e majd nekik?
Amikor tanúi vagyunk a politikusok túlkapásainak, vagy a vagyonosak informális uralmának az életünk fölött, eszünkbe juthat, hogy jobb lenne a társadalom, ha az nem urak és szolgák logikájára épülne.