40 ezer PET-palackból készült „ajándékcsomagot” vitt Palkovics Lászlónak a Greenpeace
A kormány egy törvénymódosítással még egy évvel tolná a kötelező italcsomagolás-visszaváltást.
A kormány egy törvénymódosítással még egy évvel tolná a kötelező italcsomagolás-visszaváltást.
Szokásos péntek reggeli interjújában a háborúról, a NATO-, és EU-csúcsokról és a határvadászokról beszélt a miniszterelnök.
Hiába kérték a civilek, hogy feladatkörének megfelelően lépjen fel a jövő nemzedék érdekében.
Dr. Kunetz Zsombor szerint egy-egy autónál ez nem lenne gond, de 800-nál akkor, amikor az ebédszünet is szervezési nehézséget jelent, már probléma.
12 túlélőt szállítottak kórházba, szövetségi szintű nyomozás indult az ügyben.
Kedden, csütörtökön és szombaton a legtöbb vasúti szolgáltatás szünetel, miután nem tudott egyezségre jutni a szakszervezettel a kormány.
A repülőjegy-adó is fennmarad a következő négy évben.
A PDSZ szervezésében 100 tanár tette fentről is láthatóva a szakma égető problémáját.
Hiányzik belőle minden, ami a helyzetüket rendezné.
Ha nem kapnak segítséget, elképzelhető, hogy éjjel le kell kapcsolni a villanyt a kistelepüléseken.