Többszörösen elegendő a világ élelmiszertermelése, mégis milliárdok éheznek
Nagyon nincs rendben az élelmiszer-elosztás.
Nagyon nincs rendben az élelmiszer-elosztás.
Összesen 126 emberre rúgták rá az ajtót a rendőrök, köztük kulcs ellenzéki médiumok vezetőire.
Az erőszakos epizódokról kérdeztük a TASZ jogászát, valamint a tüntetés egyik gimnazista résztvevőjét is. A rendőrség szerint az intézkedés jogszerű, szakszerű és arányos volt.
A fiatal orvosok tömegesen vándorolnak ki, a 65 év felettiek aránya újra növekszik.
A lengyel kormánypárt elnöke szerint a fiatal nők „inkább vedelnek”, mintsem gyereket vállaljanak, ezért alacsony a születészám.
Egy hónap van hátra a választásokig Törökországban, és a rezsim kétségbeesett lépéseket tesz a túlélés érdekében. De lehet, hogy elszámolták magukat.
Németország újrafelfegyverzése ellen és a diplomáciai megoldásokért tüntetnek.
Válasznak szánták a Hamász rakétáira, amit azok válasznak szántak az Al-Aksza mecsetet ért rendőri támadásra.
A Legfelsőbb Bíróság struktúrája és gyakorlata eddig is súlyosan háttérbe szorította a palesztinok alapvető jogait. Miért tüntetnének érte?
A Nemzeti Választási Bizottságot kérnék számon.