A londoni War On Want jótékonysági szervezet jelentése szerint annak ellenére, hogy a globális élelmiszeripar egy főre vetítve az energiaszükséglet 2,6-szorosát (6000 kalória) állítja elő egy átlagos ember napi kalóriaigényének, a világon így is mintegy 2,3 milliárdan vannak, akik nem jutnak hozzá egészséges és tápláló élelemhez.
Ráadásul a következő egy évben az IMF egy lehetséges élelmiszerválságra figyelmeztetett, mivel az emelkedő árak további egymilliárd ember élelmezésbiztonságát fenyegetik a szegény országok úgynevezett „éhséggócaiban”.
A jelentés kiemeli, hogy miközben már eleve milliárdok nem jutnak elegendő, vay megfelelő minőségű élelmiszerhez, a teljes globális élelmiszerpiac pár tucat óriáscég kezében van. A vetőmagok és termények piacát a Bayer, a Corteva, a ChemChina, a BASF és a Group Limagrain dominálják, a gabonakereskedelmet az Archer Daniels Midland, a Bunge, a Cargill és a Louis Dreyfus birtokolják.
Ezek a gigacégek maguk is a pénzügyi szektor néhány gigásza, illetve náluk nagyobb óriáscégek birtokát képezik (főként észak-amerikai és európai cégekről van szó), így a „táplálkozási lánc” tetején a Blackrock, a Capital Group, a Fidelity, a Vanguard Group, a State Street Global Advisors és a Norges Bank Investment Management ülnek.
Ezek a gigantikus cégek és szereplők egyre növekvő profitrátákat érnek el, főként 2020 óta.
„Azok, akik elég nagy hatalommal rendelkeznek ahhoz, hogy befolyásuk alatt tartsák az élelmiszer-termelést döntik el, hogy kik ehetnek, és ki marad éhes”
– emelte ki a War On Want tanulmánya.
A klímaváltozás, a koronavírus és a hozzá kötődő gazdasági visszaesés, valamint az ukrajnai háború tízmilliókat veszélyeztet éhezéssel. Ráadásul a gazdasági válság és a visszaeső terméshozamok eleve jellemzően a periféria szegényebb országait, illetve népeit érintik súlyosabban.
A helyi éhínségek, gazdasági összeomlások pedig a jelenlegieknél is súlyosabb társadalmi feszültségekhez vezethetnek, akárcsak az elmúlt évtized elején az arab tavasz idején, aminek következményei – mint láthatjuk – legtöbb esetben a korábbiaknál is elnyomóbb politikai rezsimek, éveken át tartó polgárháborús állapotok, valamint hogy emberek tömegeinek kell elhagyniuk otthonukat.
A centrumországok és jómódú államszövetségek pedig már az eddigiekben is képtelenek voltak humánus módon kezelni a problémát, akár saját területükön, akár külföldön. Emiatt félő, hogy a jelenlegi élelmiszerválság kezelése során is nagyobb hangsúlyt kapnak a rendészeti megoldások (vagyis az esetleges, nem fehérbőrű és nem közvetlenül a háború elől menekülők centrumországok határain kívül tartása) mint a probléma gyökerének, vagyis a háború és az elsősorban a tőkeérdekek logikája szerint működő globális élelmiszerpiacok okozta nehézségek kezelése.
