Puzsér Róbert is Baranyi Krisztina mellett fog kampányolni a ferencvárosi előválasztáson
Ellenfele, Karácsony Gergely nemrég azt mondta, ezzel inkább megvárja a ferencvárosiak véleményét.
Ellenfele, Karácsony Gergely nemrég azt mondta, ezzel inkább megvárja a ferencvárosiak véleményét.
Az aktuális európai bizottsági elnököt vagy elnökjelöltet a szavak szintjén, így vagy úgy, de ellenséggé kell formálnia a magyar kormánynak és a Fidesznek.
Elviekben a Miniszterelnökség lett volna az illetékes, a gyakorlatban azonban a Miniszterelnöki kabinetirodához vezetnek a szálak.
Szerdán tartotta alakuló ülését több olyan bizottság is, amelybe az Európai Néppárton belül is a magyar kormánypárt soraiból jelöltek alelnököket.
A hír már korábban is felröppent, most úgy tűnik, bizonyíték is van rá.
Ungár Péter hangsúlyozta, az erőmű dolgozóinak további foglalkoztatását segítő programmal kell átállni a megújuló energiára.
Szerintük a KRESZ nem lehetetlenítheti el a tüntetést és a politikai véleménynyilvánítást.
A gyűlöletbeszéd és a kirekesztés ellen szervezett eseményt a Roma Sajtóközpont szervezte.
Felszámolná az ingatlanmutyit a várkerületi ellenzéki együttműködés.
A népesebb külterületeken és a szegénynegyedekben napról napra kihívást jelent, hogy a lakók hozzáférjenek a szárazság miatt egyre csak dráguló, limitált vízhez, eközben a gazdagok zavartalanul élvezik az olcsó vízszolgáltatást.