Leesett a hó, beköszöntött a rég látott hideg. A politikusok egyre-másra posztolják a képeket arról, milyen hatalmas segítségben részesítik a rászorulókat, és hogyan veszik ki a részüket a hóhelyzet elleni küzdelemből. Ez azonban csak a népszerűség hajhászását szolgáló jóemberkedés – a számtalan szegényebb honfitársunk életét az segítené, ha az őket nyomorban tartó, és a szélsőséges időjárásnak kiszolgáltató politika változna meg. Erről kevesebbet hallunk. De mi lenne a megoldás? És mit várhatunk az országgyűlési választáson esélyes politikai erőktől? 

Magyarországon a 2026 elején kialakult hóhelyzet ismét rávilágított, hogy az állami rendszerek egyáltalán nincsenek felkészülve a nagy hidegekben a társadalom igényeinek kiszolgálására. Bár a hómaró-gépek szakadatlanul járják az utakat és a közlekedésben nem volt nagyobb fennakadás, az emberek otthonaiban már sokkal rosszabb a helyzet.

Nagyon sokan ugyanis a négy fal között sem tudnak felmelegedni a rossz szigetelés, a tüzelőanyag hiánya – főképp a szilárd tüzeléssel fűtők esetében – vagy a magas rezsiszámlák miatt. Vagyis a milliókat érintő energiaszegénység és a lakhatási szegénység miatt.

Ennek az áldatlan helyzetnek a megoldásában az államnak komoly szerepet kellene vállalnia. Ez azonban nem történik meg – ne feledjük, a kormány hivatalos politikája, hogy az emberek elsősorban magukra számíthatnak szociális problémáik megoldásában, az állam csak a végső esetben lép be (és abban sincs sok köszönet) –; a politikusok azonban – legyen szó akár a kormánypártról, akár az ellenzékről – többnyire a jóemberkedés jól ismert eszközét elővéve az extrém hidegekben is politikai marketing céljára használja fel mások nyomorát.

Mert hát ugye kit is ne tenne népszerűvé, ha visz egy kis fát egy ócska viskóban élő, magányos  kisnyugdíjasnak, hogy legalább még néhány hétig tudjon tüzelni a rozsdás vaskályhában.

A létező közösségek – akár politikai pártok vagy mozgalmak – ilyen jellegű segítségnyújtása valóban fontos lehet, és nem is példa nélküli – a politikusok szocmédiára optimalizált karitatív akciói azonban inkább az élősködésről szólnak.

Általánosságban pedig – az emberek alapvető igényeire érzéketlen kapitalista társadalmi berendezkedésen túl – a létező szociális rendszerből fakad a probléma. Rossz a struktúra, egyes területekre el sem ér az állam – látszólag nem is akar –, és ahova elér a szociális rendszer, gyakran ott sincs figyelemmel a valós társadalmi igényekre. Jellemző például, hogy épp a szilárd tüzelőanyagokra nem vonatkozik a rezsicsökkentés, holott a legszegényebb jövedelmi ötödbe tartozó háztartások 38,1 százaléka azzal fűt.

Persze van szociális tűzifa is, ezt azonban aránytalanul osztják ki, és keveset. Míg a keleti országrészben rendszeresen hiány van belőle, a nyugati megyékben háztartásonként jóval magasabb értékben tudnak fát osztani. Hovatovább, az egyes települések egészen különböző kritériumok szerint dönthetnek a szociális tűzifa odaítéléséről… A fűtési támogatások visszásságairól napestig lehetne értekezni, ebben a cikkünkben írtunk róluk részletesebben.

De a nagy emberbarátság mellett ezekre, és más rendszerszintű visszásságokra nem terjed politikusaink figyelme.

Az ellenzék ezzel lényegében belesétál a Fidesz utcájába, amennyiben úgy tesznek, mintha az egyéni segítségnyújtás és a kríziskezelő akciók jelentenék a megoldást a téli hidegek okozta problémákra. Holott a probléma nem a hideggel van, hanem azzal, hogy évtizedek óta nem létezik olyan rendszer, ami megvédené tőle az embereket. A kormány antiszociálpolitikája nem elszalasztotta, hanem elutasította a lehetőségeket a megoldás kidolgozására és gyakorlatba ültetésére, pedig civil szervezetek és szakértők évek óta tologatják a döntéshozók orra alá a tanulmányokat.

A látható politikai szereplők pedig nagyon ritkán nyilvánulnak meg a választási kampány keretében a társadalomról alkotott, Fideszétől eltérő elképzeléseikről, és ahelyett, hogy rendszerszintű változásokat követelnének vagy jelentenének be a nyilvánosságban, elsősorban az instapolitizálással vannak elfoglalva.

Míg a kormányoldal a napnál is világosabb rendszerszintű hiányosságokkal nem dicsekszik, nem felejt el beszámolni a hóhelyzet elleni heroikus küzdelemről. És valóban, a hatóságok éjt nappallá téve dolgoztak a havazásból fakadó problémák elhárításán, minden településre el lehet jutni. A kormány a helyén van, a biztonság kedvéért még páncélozott katonai csapatszállítókat is kivezényeltek tél tábornok ellen, és még a vasúti és volános várótermeket is megnyitják, hogy ott melegedhessen, akinek szüksége van rá.

Érdemes megnézni a Tisza kommunikációját is: lapátolnak az aktivisták, viszik ki a fát. Szép és helyes dolgok, van akinek nehezére esik havat lapátolni, és bizonyára sok szegény háztartás fogja jó hasznát venni a fának.

A hajléktalan emberek megsegítése is ismét – menetrendszerűen – a politikai kommunikáció középpontjába került, a kormány minden aggódó polgártársunkat biztosított arról, hogy senkinek sem kell az utcán éjszakáznia, van elegendő férőhely az ellátórendszerben (az ellátás minőségéről nem esik szó), Budapesten pedig Karácsony Gergely főpolgármester ült fel a krízisautóra.

Arról viszont a nem kormánypárti nyilvánosságban is alig esik szó, hogy miért is van szükség minderre.

Az Orbán-kormányok az elmúlt években bebizonyították, hogy fittyet hánynak akár az energiaszegénység, akár a lakhatási szegénység problémájára. Talán a rezsicsökkentés az egyetlen, legalább valamekkora segítséget nyújtó intézkedésük, de ez is rosszul célzott támogatás. Azoknak is könnyítést nyújt ugyanis, akiknek anyagi helyzetük miatt nem lenne rá szükségük, finanszírozását tekintve rettenetesen pazarló és igazságtalan. Mivel költségvetési források felhasználásával olcsósítják a lakossági energiát, voltaképpen a perverz, vagyis a szegényektől a gazdagok felé irányuló újraelosztás egy formája.

Ráadásul az évtizedes múltra visszatekintő rezsicsökkentéssel nem járt együtt átfogó energiahatékonysági felújítási program. Magyarán a magyarországi lakásállomány jelentős része elavult, miközben rengeteg embernek – a szegénységi küszöb alatt élők 18 százalékának – nincs pénze rendesen felfűteni a lakását. És még amennyit fűteni tudnak, annak egy jó részével is az utcát fűtik a rossz szigetelésnek és nyílászáróknak köszönhetően.

Bár a kormány indított a családi házak energetikai felújítására vonatkozó programot, ehhez a vissza nem térítendő támogatás mellett – kamatmentes – hitel felvételére és önerőre is szükség van. Magyarán pont azok maradnak ki belőle, akik a leginkább rászorulnának a felújításra – nekik ugyanis nem jutott olyan program, amivel önerő nélkül újíthatnák fel ingatlanukat. A társasházak számára pedig szinte elérhetetlenek a kormányzati energetikai felújítási források, az önkormányzatoknak és a házaknak pedig – elsősorban anyagi okokból – rettentő korlátozottak a lehetőségeik, derül ki a Szolidáris Gazdaság Központ elemzéséből, amely egyébként javaslatokat is megfogalmaz.

A Tiszának – bár, egyébként nehezen érthető okokból nem ez, hanem a lapátolás-fahordás a kommunikációjuk sarokpontja – ezzel szemben van kiforrottabb energetikai, lakásfelújítási programja. „Átfogó támogatási rendszert dolgozunk ki a szigetelésre, fűtéskorszerűsítésre és megújuló energiák alkalmazására” – írják honlapjukon, bár konkrétumok nem derülnek ki. Így például az sem, hogy a rászorulóknak járna-e ingyenfelújítás vagy bele kell tenni az önerőt, hogy vissza nem térítendő vagy hitelalapú lesz – vagyis épp a legfontosabb aspektusok maradnak homályban. Az energetikai és rezsikérdéseket tárgyaló programpontban pedig kiemelik, fókuszba helyezik az energiaszegénység felszámolását, amihez megjelöltek sérülékenyebb társadalmi csoportokat. Konkrétumokat azonban itt sem nagyon találunk, azon kívül, hogy követelik a 2019 óta változatlan, ötmilliárdos tűzifa-keretösszeg duplájára emelését – aminek valóban ideje volna, tekintve hogy egyre többen szorulnak rá, miközben a fa ára is emelkedett. A források elosztásának fájóan hiányzó reformjáról nem esik szó.

Az viszont – bár a lakhatási kérdéseket viszonylag homályosan, de felvázolták programjukban és beazonosítottak fontos problémákat – a Tisza esetében sem látszik, hogy hogyan kívánnának olyan szociális rendszert létrehozni, amely képes lenne megküzdeni a társadalom elszegényedése miatt egyre szaporodó szociális krízishelyzetekkel, legyen szó az utcai hajléktalanságról vagy a lakásukban lassan magányosan megfagyó idős emberekről – bár az előbb említett lakásfelújítási program elvben érinthetné ezt a rászoruló csoportot.

Az állami szociális szférára pedig ráférne egy alapos reform – ha nem egyenesen teljes újjáépítés.

A rendszer ugyanis a totális széthullás állapotában leledzik, nehéz megkülönböztetni a szociális szakemberek helyzetét az ügyfelekétől. Ráadásul nagyon kevesen is vannak, a szociális szférában a megbecsülés hiánya, a munkakörülmények és az alacsony bérek miatt csak a legelhivatottabb szakemberek maradnak – miközben a specifikus szakértelmet igénylő munkakörökbe épp ezért szinte bárkit felvesznek. A széthulló rendszert civil és egyházi intézmények egészítik ki, de a szakemberhiány náluk is komoly problémát jelent – a létezésük pedig önmagában is rávilágít az állami rendszerek csődjére.

Míg a politikusok havat lapátolnak, krízisautókban üldögélnek vagy tűzifát hordanak a szegényeknek, nem fogunk megoldást találni az utcán vagy fűtetlen lakásokban megfagyó emberek problémájára. Pedig az, hogy rendszeresen fordulnak elő ilyen esetek, világosan megmutatja, hogy a problémák a lakhatási támogatások és a szociális rendszerek hibás működéséből fakadnak, amit nem fog megoldani se egy teherautó fa, se az, ha éjszakára kinyitott várótermekben melegedhetnek akik otthon megfagynának.

És persze szívmelengető – a szó szoros értelmében –, amikor a rendőr saját költségre visz tűzifát egy öregembernek, vagy fűtetlen viskóból mentenek ki tinédzsereket, ahogy a többi, emberbaráti szeretetből és közösségi felelősségvállalásból végrehajtott segítség. Minderre semmi szükség nem lenne, ha a döntéshozók a gyökerénél fognák meg a problémát – erre azonban egyelőre nem mutatkozik különösebb hajlandóság. Ha pedig esetleg a Tisza nyerné meg a választásokat – akkor majd meglátjuk, mennyire lelkesen igyekeznek megvalósítani és milyen konkrét intézkedésekkel – a Fidesz által a pincénél is alacsonyabbra helyezett léchez képest kétségkívül ambiciózus – lakáspolitikai és energiaszegénységet érintő terveiket.